Egyedülálló

Öskü község Veszprémtől tizenöt kilométerre, a Bakony lábánál található. Már a római korban is lakott volt; a honfoglalás idején – miként erről Anonymus is beszámol – Ősbő vezéré lett a vidék. A falu szimbóluma a 8-as útról is jól látható kerektemplom, amely az ösküi római katolikus plébánia temploma. A XI- XII. században épült román stílusban, bár kiugró lábazata feltehetően a római korból származik. A török időkben a falu elnéptelenedett, később a királytól Zichy István győri kapitány kapta meg adományként. A templom tetejét érdekes, félgömbös formájú zsindelytető fedi. Szentélye félköríves, kis, lőrésszerű ablakai vannak. A XV. századi sekrestye kivételével eredeti állapotában áll ma is. (Legutóbb 1999-ben renoválták.) Az idők során a lakosság számára kicsi lett a kerektemplom, ezért 1843 és 1847 között a már említett Zichy gróf költségén felépült a kép hátterében is feltűnő Szent Kereszt megtalálása- plébániatemplom.

Fotó: Gajdó Ágnes

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .