A sződi templom új ereklyéi
Az isteni irgalmasság vasárnapján, április 28-án a sződi Mária Magdolna-templomban Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét Jerzy Nowak SDS plébános koncelebrálásával.
Az isteni irgalmasság vasárnapján, április 28-án a sződi Mária Magdolna-templomban Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét Jerzy Nowak SDS plébános koncelebrálásával.
Kassán, a teológiai fakultás épületének a három szent kassai vértanú nevét viselő aulájában április 30-án ünnepélyesen bemutatták Körösi Márk, Pongrácz István és Grodziecki (Grodecz) Menyhért jezsuiták rekonstruált arcképét.
Erdő Péter bíboros, prímás május 5-én szentmisét mutatott be, és megáldotta az épülő közösségi ház időkapszuláját a budapest-istenhegyi Szent László-templomban.
Hihetetlenül erős fájdalom hasított a térdembe. Azt hittem, felkiáltok, és mondok valamit, amit nem kellene… Ilyen nincs – ez volt az első gondolatom, amikor még csak a második lépcsőfoknál jártam. – Hiába, úgy látszik, én sem vagyok már a régi. Biciklizés ide, heti egyszeri úszás oda, az itt nem sokat segít – morfondíroztam magamban a lépcső alján térdelve. Nem volt mese, tovább kellett mennem. Mögöttem már közeledtek a többiek, akik szintén vállalkoztak erre az útra.
A Kisebb Testvérek (Ferencesek) Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Rendtartománya április 23. és 27. között tisztújítással egybekötött káptalant tartott a csíksomlyói kegyhelyen.
A kőszegi Szent Imre Missziósház kápolnájában május 1-jén szentmise keretében beiktatták az Isteni Ige Társasága Magyarországi Rendtartományának új tartományfőnökét, Tete Remis SVD atyát.
A Szentatya május 1-jén folytatta a Miatyánk kéréseinek kifejtését a hívekkel való szerda délelőtti találkozása keretében: a „ne vígy minket kísértésbe” mondat értelmét fejtegette. Ferenc pápa magyarra fordított beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.