Megerősödni a hitben

Szerző:

Pápai Lajos győri püspök szentelési jubileumán 

A győri bazilikában április 27-én adott hálát püspökké szenteléséért Pápai Lajos győri megyés püspök. Az ünnepi szentmisén jelen volt szinte a teljes püspöki kar, az egyházmegye papsága, a területen működő szerzetesrendek képviselői, a város és a megye elöljárói, valamint a hívek sokasága. A Felvidékről Oross János, Nagyváradról Böcskei László püspökök érkeztek, valamint görög katolikus főpapok: Keresztes Szilárd, Kocsis Fülöp és Orosz Atanáz is tiszteletét tette a jubileumi eseményen, akárcsak Kismarton (Eisenstadt) püspöke, Egedius Johann Zsifkovics és helynöke, az erdélyi származású Paál László is. A jubileumi eseményre Győrbe látogatott a Pápai Magyar Intézet rektora, Németh László.

Állam és egyház együttműködése

Szerző:

Újdonságok a módosított alaptörvényben

Demokratikus és jogállami keretek között Magyarországnak először született egységes alkotmánya, elfogadása tehát mindenképpen mérföldkő. Hozzá kell tennünk, hogy az alkotmányozás sikere önmagában nem mérhető sem az elfogadás tényén, sem az elfogadott szöveg minőségén, de az előirányzott új sarkalatos törvények megalkotása is kevés hozzá. Sikerről akkor beszélhetünk majd, ha az alaptörvény évtizedek során a politikai közösség (a nemzet) élete számára alkalmas keretnek bizonyul, azaz nemcsak a szabadon választott Országgyűléstől eredő formális legitimációval rendelkezik, hanem a gyakorlatban is érvényesül, és általános elfogadottságot szerez.

Szembeötlő újdonság, hogy az alaptörvény módosítja az állam elnevezését: az államformára is utaló Magyar Köztársaság helyett az állam neve a köznyelvben megszokott Magyarország lesz. Talán ez a változás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazájukat szerető emberekben tudatosodjon: az ország és az állam egy és ugyanaz. Nem érezhetünk úgy, hogy Magyarországra büszkék vagyunk, míg az államot, a nemzeti intézményeket nem becsüljük.

Legendákba (is) öltözött valóság

Szerző:

Vértanú Pongrác emlékének

Tájakon vándorló gyakran találkozik olyan keresztény emlékekkel, amelyek igazolásai az európai szellemiség fénykorának. Minden látható, tapintható megszentelt tárgy természetfölötti kincstár is: elgondolkodtat egy-egy felirat, valamely figyelmet fölkeltő vers, prózarészlet. Bölcsen jegyezte meg egy ifjú spanyol zarándok: „Szebb a durván kovácsolt vasfeszület, mint a festett gipszszobor, amely olyan, mintha marcipánból lenne.” Ez esztétikai minősítésnek tűnik, de valójában a benső élet meggyőző „dokumentuma”. A tartásé, mely sohasem édeskés, szenvelgő.

Éppen a szenvedés „tárgykörében” találkozni több, századokat megélt relikviával. Templomok mélyén, falaiban, egyszerű településeken sem hiányzik az efféle hitvallás, ahogyan mártíraktákból, legendákból sem a meggyőző mondat: minden hittel vállalt gyötretés magvetése jövő századok keresztény mezőinek.

A dicsőítés liturgiája (1.)

Szerző:
Fedezzük fel a zsolozsmát! (2.)
 
A keresztény ima gyakorlata sokféle imaműfajt ismer (közülük talán a kérő ima a leggyakoribb), mégis, ha lehet ezt így mondani, az Úrhoz fordulásnak a dicsőítés a „legkeresztényibb” műfaja. A liturgia analógiájára elmondható, hogy a dicsőítés a keresztény ima csúcsa és forrása. Csúcsa, mert minden imánknak a legszentebb Szentháromság dicsőítésébe kell „torkollnia”, arra kell irányulnia – és egyben forrása is, vagyis minden imaműfaj és mód tartalmi, formai, sőt hangulati meghatározója, mivel akihez bűnbánatunkkal, kéréseinkkel, hálánkkal fordulunk, az az Egyetlen, a mindig Jelenvaló, a halálon Győztes, a szeretet háromszemélyű egy Istene, akihez „illik a dicséret” (vö. Zsolt 65,2). Dicsőíteni az Urat tehát nem egy a lehetséges, Istennel való kommunikációs lehetőségek közül, hanem az ima alapvető eleme. Nem „működik” az ima dicsőítés nélkül.