Augusztus költője az Új Ember hasábjain Büki Attila. Első találkozásunk felelevenítéséhez a nyolcvanas évek derekáig kell visszanyúlnom az időben, megboldogult kamaszkorom kellős közepéig. Akkoriban minden szombaton nagy izgalommal lapoztam fel az amúgy már akkoriban is fenntartásokkal kezelt napilapot, a Népszavát.
A titkos út itt, az erdő rejtekében kerül szóba leginkább, amikor felnőtt gyermekeim fél napra felugranak hozzánk a hegyre, ahol már úgy vett szállást a családi emlékezet, hogy legalább lássuk az öblös, árnyas kertet, a falak faragott andezitköveit, tégláit, amelyekbe a névjegyek belevésődve egyszer valakinek „kiskrónika” lehetnek elődökről, ahogyan már nekünk, akik közel négy évtizede feljárunk a juhar, a fenyő, a bükk, a gyertyános látogatására és száz pillangó, mécsláng színű csormolya társaságába.
„Lábunk együtt járjon. Kezünk együtt gyűjtsön. Szívünk együtt dobbanjon. Bensőnk együtt érezzen. Elménk gondolata egy legyen. Fülünk együtt figyeljen a csöndességre. Szemünk egymásra nézzen és tekintetünk összeforrjon. Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.” A Kindelmann-né Szántó Erzsébet (1913–1985) lelki naplójában leírt, Krisztus által kért ima szellemében augusztus 1. és 8. között Budapesten rendezték meg a IV. Nemzetközi Szeretetláng Kongresszust, amelyre tíz országból érkeztek vendégek.
Egy ember életében csak ritkán adatik meg, hogy történelmi változások tanúja lehet – az pedig még ritkább adomány, hogy e történelmi jelentőséggel nemcsak utólag, de már az események bekövetkeztekor tisztában van. Még kivételesebb, ha egy egész nemzet élheti át egyidejűleg ezt az élményt. A magyarság számára ilyen különleges, sorsfordító erejű változásnak bizonyult az 1990–1991-es időszak, amely magával hozta a Szovjetunió széthullását, a kommunista diktatúra végét és a többpártrendszer bevezetését, a szabad parlamenti választásokat – és II. János Pál pápa látogatását.
Alois M. Haas 1934-ben született Zürichben, irodalomtudós, filozófus és teológus, 1999-ig a korai német irodalomtörténet professzora volt a zürichi egyetemen. A középkori misztika egyik legtekintélyesebb kutatója, számos könyvében elsősorban a népnyelvi misztikák világát vizsgálja. Közel negyvenezer kötetet számláló magánkönyvtárának felhasználásával 2003-ban a barcelonai Pompeu Fabra egyetemen önálló misztikakutatási központ jött létre. Történeti és elméleti tanulmányaiból magyarul Felemelkedés, alászállás, áttörés – A misztikus tapasztalat és a misztika nyelve címmel jelent meg válogatás a Vigilia Kiadónál.
Hetény János, a teológus és néprajzkutató a mariológiai irodalom egyik leggazdagabb, közel hétszáz oldalas, címben jelzett könyvét helyezte ünnepi asztalunkra. Barna Gábor professzor írja róla: „…adatokban bővelkedő könyv, a magyar Mária- tisztelet első nagy vallási néprajzi összefoglalója. Okulás és gazdag tárház.”
Az Új Ember háromnapos (2011. július 1-jétől 3-áig, péntektől vasárnapig) tartó szatmári–máramarosi zarándoklatai sikeresen, a résztvevőket a gondviselő Úr által bőkezűen nyújtott kegyelmekkel gazdagítva zajlott. Az utazás olyan észak-partiumi területet érintett, amely a helyiek szójárása szerint nem Isten háta mögött, hanem előtte helyezkedik el.
„A mozaik olyan művészeti technika és annak eredménye, amelynél kicsiny méretű, színes üveg-, kő- vagy kavicsdarabokból állítják össze a képet vagy mintázatot.” Indokolt ezt idézni, ha Büki Attila legújabb, Versmozaik című kötetét olvassuk. A fenti mondat persze áttételesen igaz. Úgy viszont mindenképpen, hogy ezek a versek többnyire miniatűrök, melyek tömörségükkel, színességükkel hívják föl magukra a figyelmet. És összeáll a kép, miután az egyes darabok szervesen kapcsolódnak egymáshoz.