Bércek szent királya

Móricz Zsigmond Az Estben Szabolcsról írja: „Ez a földvár, amelyről a magyar közvélemény jóformán semmit sem tud, a magyar nemzeti kincsek közé tartozik.” A földvár a nemzetközi emlékek között is egyedülálló ezeréves emlék. Elődeink mérnöki, tájrendezési remeke. Megbámultam néhányszor e Tisza által övezett sáncokat, a fából, kőből, löszből épített „romot”, és mindannyiszor a Mátra földvárai motoszkáltak képzeletemben, mert bizony a bérceken is nemzeti kincsek rejtőzködhetnek, de idáig még nem ért el a régész ásója.

Legendák szövedékében ébred a múlt, s a lélek „archetípusai” a megszokottól eltérő képleteket is felírnak egy érintetlen táblára. A Nagy- és Kisgalya között, középen a nyesd szót viselő Nyesett-vár sánca most is kivehetően kétfelé tart: mély árka talán a régi falak magasabbá építését tette lehetővé – később, már a középkorban, mert nehéz elképzelni, hogy kezdetben nem „pogány vár” volt. Rengeteg cserépdarab került a látogató kezébe, amelyek jó részéről ennyit mond a muzeológus: Ezek bizony honfoglalás koriak… Heves és Nógrád határán az országútra is letekintő Óvár egészen különös képletet ír, hát még a szomszéd, az Ágasvár. Ezekről már van valamiféle leírás, de a két magaslat közti másfél kilométer évszázadok útja. Ide sem ért el a régész ásója, de valami igen: az a mély emlékezet, amely széttöredezett. Krónika nyomán szól Szent Istvánról. Ágasvár okleveles említése 1264-ből való, amikor IV. Béla katonái az Agas erődöt elfoglalták. És addig? 1260-ban a csonkakúp formájú vulkanikus bérctetőn vár állott. Hogy végül is mikor épült, erről hallgat a fáma. Csak a tatárjárás utáni időt emlegetik – a néphagyomány mégis mintha „többet” tudna.

A legendát úgy beszéli el a nép még az 1920-as években is Szent István királyról, ahogyan ma él idősek emlékezetében: beöltözteti a táj „lombok kosztümébe”, amely „mesés elemek” mellett az öreg Galya meg Ágasvár környezetében ösvényt jelöl meg: ezen a hegyi úton járt le naponként a szent király Tarnaszentmáriára, misére. A Mátra Egyesület jóvoltából nyolcvankét esztendeje útjára bocsátott kalauzból gazdagodhat a kép. „Szent István királyunk uralkodása idején erdőkoszorúzta hegycsúcson emelkedett a felhőkbe Ágas vára. Úgy beszélték: a királynak annyira megtetszett a várkastély (castellum), hogy hosszabb ideig lakott benne.” Vadászatok alkalmával bejárta a vadregényes hegyi tájakat. „Isten hatalmát és jóságát csodálta az erdő suttogó zúgásában s a madarak énekében. Itt a fönséges természet templomában fölemelte lelkét a mindenek Urához, könyörögve, hogy őrködjék a nemzet fölött, s hintse áldását a szép magyar hazára.” A várban kápolna nem volt, így naponta elzarándokolt az Eger irányába eső messzi szentmáriai templomba. „Hosszabb idő alatt nyomdokaiban keskeny gyalogút keletkezett Ágasvártól a Galyatetőn át Szentmáriáig.” Ez a legenda.

Nyakunkba vettük a nyáron a hegynek ezt a mesés „zugát” Tóth András festővel. Ő több ösvénybeágazót fotózott, de a leírás-elmondás nyomán a fenti képen látható ösvénybejárót tartjuk a szájhagyomány szerinti Szent István ösvényének. Történeti hitelét aligha lehet igazolni, ahogyan az országalapító itteni zarándoklatait sem, de a realista historikus is akként vall, hogy amit a sok száz éves tradíció megszentel, annak meg kell adni a tiszteletet. Ugyanakkor elgondolkodtat: miért éppen Tarnaszentmáriához kötődik ennek az útnak zarándok jelzője? Most lép be az adatszerűség az Óvár és az említett folyó menti község vonatkozásában. Tarnaszentmária templomát titulusával Sarlós Boldogasszonyhoz kötik, és fejedelmi temetkezőhelynek tartják. Egyhajós, belül háromkaréjos. Aztán jön a részletesebb elemzés: „Magyarország legrégibb és ma is működő temploma. Közel a párkánymagasságig eredeti, külsejében a X. századi templomot híven idézi.” Bent kőpadkák láthatók, melyekről a helyi mondás ez: „Nagy emberek helye volt, amikor tanácskoztak.” Fejedelmi helyként emlegetik a „főhelyet”. A szentély alatt altemplom. Hat lépcsőn juthatunk a szentélybe. Oszlopok ékesítik, amelyek élő fák törzseire emlékeztetnek: fölfelé keskenyednek. Vélemény, hogy a vidék az Árpád-kortól az Aba nemzetség birtoka. Györffy Györgyöt kérdezték, Szent István és kora történeti kutatóját a templom építésének idejéről. Egyértelműen a X. századot jelölte meg. Korábbi kutatók a XI–XII. századot emlegetik, míg Csemegi József a hajót IX–X. századinak írja, és hozzáteszi: „Keletről jött példák nyomán épült.” Major Jenő településtörténész szerint Tarnaszentmárián Géza fejedelem egyik lányának lehetett udvarháza. A népi hagyomány persze nem objektív tények rögzítése, viszont a templom korára utaló jó néhány tapintható-látható részlet túllép az eddigi ismereteken. A szent király miért ne zarándokolt volna néhányszor Szentmáriára? A templom titulusa (többen állítják a kutatók közül) kezdetben a remeteségbe vonult, megtért Egyiptomi Mária lehetett.

A „fejedelmi alkotásról” még ennyit: a történészek állítása szerint a honfoglalást követően Géza fejedelem meglátogatta a német–római császárt. A küldöttségben jelen lehetett öccse, Mihály herceg, aki a Szentmáriával szomszédos területek birtokosa volt. A császár halála után emelt székesegyház architektúrájával gazdag rokonságot mutat a tarnaszentmáriai templom. Ami a szent király mátrai jelenlétét illeti, inkább az Óvárra utalnék. Az ott összeszedett, magasból vízlesodort cserepek javáról a Nemzeti Múzeum régésze szintén a „honfoglalás kori” jelzőt használta. Az Óvárat „óriási kiterjedésűnek” tartja a szakvélemény, bár egyetlen „nyomozó” ásatásról sem tudok. A bérc 754 méter magas. Őskori és avar települést emleget, amely két részből álló sáncvárat jelent: az alsó vár körülbelül huszonnyolc, a fellegvár tizenkét hektár. Az őskori fellegvárat a XIII. században átalakították: kőfalak kerültek a sáncokra, hosszuk közel másfél kilométer. A XIII. századig királyi birtok, majd a Rátótiak tulajdona. Nagy mérete védelmet jelentett a lakosságnak az ellenség közeledtén. A vár a mátrai hadiút ellenőrzését is biztosította. Az eddig meg nem állapított építési dátum és a XIII. század között eltelt idő nyilván nem kényszerszünet volt a most is ellenőrizhető falak maradványainak, a lefelé lóduló sáncok méreteinek „sugallata” nyomán, hanem folyamatos „várszolgálat” a honfoglalásig és utána. Fejedelmi rangját lehet-e bizonyítani? Ez szakrégész dolga. De hogy Szent István királyunk korában az erőd funkcionált, bizonyos. Végül is a „bércek királya” miért ne járhatott volna itt? Talán ennek kápolnájában mondta el imáját a magyarságért. A jövő történésze, régésze még „tartozik” a szent királynak. Ágas- és Óvárról egyelőre csak az eddigi közlések nyomán készült festménykettőst tudjuk nyújtani.

 

Képek: Tóth András