A program szentmisével kezdődött. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója szentbeszédében a csodálatos kenyér- és halszaporítás történetét kibontva lélekemelő módon indította el a tábor munkáját.
A helyszín, a Szeged melletti Domaszéken lévő Zöldfás Lelkigyakorlatos Ház a civilizáció hamis csillogásától távol, természetes egyszerűségével méltó helyet adott a gazdag programnak. Miután mindenki elhelyezkedett – ennek és a tábornak is értő irányítója volt Joubert Lászlóné, a karitász gazdasági igazgatója –, kezdetét vette az egyhetes munkával összekötött pihenés. A bátran festőinek mondható környezetben jól követhető ritmusban követték egymást az események: reggeli torna, reggeli, előadások, melyekben a meghívottak a következő témákról beszéltek: a karitász története, önkéntesség, család, szociális ellátórendszer, szenvedélybetegek. Ezután kiscsoportos beszélgetések voltak a nap témájáról. Ebéd után pihenés, szabad foglalkozás, majd beszélgetés következett az előadókkal, ezután pedig kézművességre, közösségi játékokra, lelki programokra került sor. Aztán egy újabb kiscsoportos beszélgetés során a tanulságokat és élményeiket osztották meg a résztvevők. A minden esti szentmisét a vacsora után közösségi programok követték. Természetesen volt ismerkedési est, tábortűz, éneklés, táncház, filmnézés, játékok, imaóra és meglepetések is.
Megyeri Márta, a karitász Szeged–csanádi egyházmegyei igazgatója kérdésünkre elmondta: azt várja a tábortól, hogy mindenki, aki részt vett benne, a végén az addiginál jobban tudja, hogy milyen szervezetben dolgozik. Ismerje meg, miért fontos az egyháznak a családgondozás, s erről részletes információkat kapjon.
Nagy Krisztina, a karitász Székesfehérvári egyházmegyei vezetője más oldalról közelíti meg a tábor lényegét: „Különböző korcsoportokból különféle foglalkozású önkéntesek és karitászmunkatársak jöttek el ide, hatvan fő körüli a létszám. Sokan azért vannak itt – ez a második ilyen táborunk –, hogy ismét feltöltődjenek, és hazatérve jobban tudják végezni a munkájukat. Ehhez mi itt a szentmisékben Isten közelségét tudjuk adni, s a kiscsoportokban is a közösséget tudjuk megélni. Megosztjuk egymással tudásunkat, tapasztalatainkat, megismerjük, mások mit hogyan csinálnak. A tavalyi táborunk után érzékelhetően hatékonyabbá vált a karitászosok munkája. Tavaly például a tábort megjártak közül sokan bekapcsolódtak az EU által támogatott élelmiszersegély- osztásba, ami nagy megterhelést, sok munkát, türelmet és tapintatot követelt önkénteseinktől. Bírták.”
Gégény Béla, a Debrecen–nyíregyházi egyházmegye karitászigazgatója szinte vallomásszerűen beszél indítékairól: „Azért jöttem el a táborba, mert a pásztornak ott kell lennie, ahol a nyája van. Az enyéimmel egymást erősítjük, a máshonnan jöttekkel tapasztalatokat cserélünk. Mindenkitől lehet tanulni, aki a szeretet tevékenységét gyakorolja. Nekünk erősítenünk kell egymást, mert a munkánkban sok a visszahúzó tényező, akár az anyagiakat, akár az elismertséget nézzük. Mi azért mindennek ellenére tesszük a dolgunkat, hála Istennek, egyre több eredménnyel. Én itt elsősorban alázatot tudok tanulni. Azt a szemléletet, hogy a legkisebb is fontos. Tehát nincs alkalmatlan karitászmunkatárs, csak rosszul megszólított van, nincs szuperember, csak szeretetfelismerő és jól teljesítő ember van. Mindenkit tudni kell a helyén kezelni, és mindenkit meg kell tudni nyerni. Mindenki fontos. Nemcsak a vezetők, nemcsak a karitász, hanem az is, aki imádkozik a közösségért, és az is fontos, aki támogatja a karitászt.”
