Új Nepomuki-szobor Budán

Szobrot avattak Nepomuki Szent János tiszteletére november 25-én Budapest II. kerületében, a Bimbó út és a Keleti Károly utca találkozásánál. A Központi Statisztikai Hivatal székháza előtt álló alkotás süttői mészkőből készült. A barokk formavilágot idéző, százhatvan centiméter magas mű megvalósítója Markolt Sebestyén.

„Örök tűznek titkát őrzöm”

A Művésztükörben:
Körösfői-Kriesch Aladár

Századfordulós villák, védett botanikus kertek, rendházak és kápolnák szolid újbudai panorámával. A Gellért- hegy lankáján szelíden hullámzó, kissé kieső Ménesi úton még akkor is érdemes bóklászni-nézelődni, ha nem a Molnár-C. Pál Múzeumot keressük. Az utca lelke, művészfóruma azonban kétségtelenül ez a ház.

Amint a mennyben

Nézőtér

 „Aki bátor, az szabad, aki szabad, az szép, aki szép, az tiszta, aki tiszta, az sebezhetetlen, aki sebezhetetlen, az örök.” Kay Pollak svéd filmrendező Oscar-díjra is jelölt, Hétköznapi mennyország című filmjének színpadi változatában, az Amint a mennyben című misztériumjátékban hangzik el e gondolatsor a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

Egy spanyol portré

Az esztergomi Keresztény Múzeum kincsei

Eddigi írásainkból megtudhattuk, hogy nemcsak a budapesti Szépművészeti Múzeumban láthatunk spanyol festőktől származó képeket, hanem Esztergomban is. Sőt, már az sem lephet meg minket, ha a Keresztény Múzeumban a bibliai jeleneteken, próféták és szentek portréin túl hétköznapi tárgyú festményekkel is találkozunk.

Az édesanya

Vers

                                           Gülch Csabának
 

A Torinói lepel másolata előtt áll, abban a templomban,
ahova édesanyja menekült, amikor hatvanhét évvel ezelőtt
megszólalt a sziréna, a pincében rettegve várta a bombázást.

Jelenlétek

Gyógyító irodalom

Tél volt, késő délutáni óra, depresszív tónusokkal az égen és a szívben, amikor kezébe vette Tolsztoj kötetét. Tanár volt, órára készült maga is, megkésett diák. Az Ivan Iljics halála, ez az elbeszélésnek hosszú, regénynek szűkös mestermű kedélyes olvasmánynak ígérkezett.

Hahó, a völgyben is emberek élnek!

A táj – s a tájban az ember. A harmónia képlete: az önmagára lelt, magával és a világgal békében lévő ember. A völgy, amelybe érünk, gyönyörű. Az ősz legszebb erejét ontja színeivel. Már-már azt gondolnánk, milyen eszményi. Minden rendben. Mintha… Aztán a tűnődést alaktalanra zúzza a tapasztalat tapadós anyaga. Körülnézünk…

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.