Amikor Prohászka Ottokár 1882-ben, miután a német–magyar kollégiumban befejezte tanulmányait, hazatért Rómából, magával hozta a mainzi püspök, báró Wilhelm Emmanuel von Ketteler szociális eszméit.
A taizéi imádságok, énekek sok hívő ember szívéhez közel állnak, akár jártak már Taizében, akár nem, akár részesültek már a nagy találkozók élményében, akár nem. Taizé, ahogyan II. János Pál pápa mondta: Ó, Taizé, ez a kis tavasz!
Roger testvér, a taizéi közösség alapítója több mint harminc évvel ezelőtt indította el a fiatalokat a bizalom zarándokútján, hogy a béke, a bizalom és a kiengesztelődés követei legyenek környezetükben.
„…Ott messze, a másik parton van valami, egy épület, csakhogy nem a földön áll, az égen lebeg, alatta vastag fellegek, a fellegek alatt a tó… Talán az Isten is ott lakik, nem is a mennyben…, a víz felett és az ég alatt, a levegő közepén…”
Hol születik a szép ének? Daljáró utamon Vas megyében, a Nyugat- Dunántúlon, Szombathelytől hét kilométerre, Kőszeghegyalja peremén állítom meg a „szekerem”, Perenyén. A németek Prennendorfnak mondják.
Már a tavalyi önkormányzati választások idején megfogalmazódott Győrben az igény, hogy meg kellene nyitni a belváros kimagasló pontján elhelyezkedő Püspökvár tornyát, ahonnan a település panorámája tárulhatna a látogatók elé.
Egy beregi faluban tengették az életüket. Bözsi néni már minden testvérét eltemette. Talán a magánytól való félelem és hitvesi esküje együtt adott erőt, hogy részeges, goromba férjét megtűrje maga mellett.
„Az ember nem lelket fest, hanem testet, és ha jól festi, a lélek magától mindenfelé kisugárzik belőle” – mondta egykor Paul Cézanne francia festő, a modern festészet előfutára.