„Talán az Isten is ott lakik…”

1970-ben írott, Ókút című regényében Szabó Magda emlékezett így gyermekkorának egyik legszebb balatoni élményére, Tihany varázslatos látványára az apátsági templommal.

Igen, „a hegyre épült város”, ahogy sokan emlegetjük a tihanyi bencés monostort, közel ezer éve iránymutató jel ég felé emelkedő kettős tornyával a vízen közlekedőknek és a szárazföldön haladóknak egyaránt. Emberek sokaságának tekintetét emelte fel a felhőkön túl mutató transzcendens magasságba, igazodási pontot jelent a szem és a szív számára, a bencés lelkiség által megfogalmazott krisztusi célok felé indít. S mint igazodási pont értékes lelkiségi-kulturális programjaival az 1990-es évek végétől rendszeresen összegyűjti azokat, akik a szellemi találkozások megújító, megerősítő élményére vágynak. A tihanyi monostor népszerű rendezvénysorozatára, a Tetőtéri estékre gondolok, amikor ezeket írom.

Az első tetőtéri programot, úgy tudom, keresztény baráti csoportok kezdeményezték, ösztönözve Korzenszky Richárd perjelt, hogy teremtsen olyan fórumot, ahol a legkülönbözőbb témákról: tudományról, művészetekről, erkölcsről, közéletről, azaz „közös dolgainkról” lehet beszélgetni és mértékadó személyiségeket meghallgatni. Én 1997-ben, még mint megyei napilapos újságíró Kopp Mária magatartás-kutató Magyar lelkiállapot a ’80-as, ’90-es években című 1997-es előadásán vettem részt első alkalommal. Rendkívüli módon megérintett, megszólított az est, az előadás és az előadást követő beszélgetés lelkisége is. Attól kezdve rendszeres látogatója lettem e programoknak. Később már nemcsak mint tudósító voltam jelen, hanem a találkozók szünetében interjúkat is készítettem az előadókkal a megyei lap számára, és hamarosan már az itt formálódó lelki közösséghez tartozónak éreztem magamat. A gondviselés ajándékának tekintem a lehetőséget, hogy az esték üzeneteit, az előadók erkölcsformáló, problémafeltáró, igazságkereső gondolatait egy világi, magát világnézetileg függetlennek valló orgánumban közzétehettem. Hogy olyanok is olvashassák őket, akik a bennük felvetett témákról még nemigen gondolkodtak el. Kihívás volt ez, és harc is, mert sokszor és sokan akadályoztak ebben.

Az esték vendégeit Richárd atya hívta meg. Az elmúlt másfél évtizedben közgazdászok, pszichológusok, pszichiáterek, orvosok, agykutatók, kultúrpolitikusok, politikusok, műemlékvédők, diplomaták, tábori lelkész, képzőművészek és irodalmárok, néprajzkutatók, történészek és lelkipásztorok előadásait hallgathattuk meg az apátság tetőterében. A közönség pedig közben közösséggé formálódott. Olyan közösséggé, amely az érkezőket, az újabb és újabb érdeklődőket, a „keresőket” és a másképp gondolkodókat, vitatkozókat is testvérekként tudta fogadni. Hogy a tihanyi apátság újra a Balaton-felvidék, a Dunántúl és az ország egyik történelmi, kulturális, lelki-szellemi központja lett, abban a kiállítások, a lelki alkalmak és a koncertek mellett meghatározó szerepe volt és van a Tetőtéri esték sorozatának. Köszönet érte Richárd atyának és a befogadó bencés lelkiségnek.

Fotó: Korzenszky Richárd