„Dicsérje minden nemzet…”

Az imádságok zenéjét, amelyeket oly sokan és sokfelé énekelünk a világban, Jacques Berthier kiváló muzsikus szerezte az egyik taizéi testvérrel. Berthier halála után is születtek és születnek újabb és újabb énekek. Ezeket ma két fiatalabb testvér írja. A taizéi énekek sokféle embert megszólítanak. Talán azért is, mert alapvetően nem újítanak, hanem megújítanak egy régi keresztény hagyományt. Hiszen az ilyen kontemplatív imádságnak nagyon mély gyökerei vannak egyházunkban. A szövegek gyakran ősi és szent mondatok, vagy nagy szentjeink imádságaiból valók.

 

Kertész Annamária és férje, Bálint Zsolt már több mint húsz esztendeje segíti a magyar zarándokokat, hogy a találkozókra vagy Taizébe eljuthassanak. Emellett azt is hivatásuknak érzik, hogy a dalok magyarul is felcsendüljenek, és értsük is az imádságok szövegét. Az idén csokorba gyűjtötték az elmúlt esztendők új dallamait, lefordították szövegeiket, és advent első hétvégéjére CD-felvételre hívtak olyan fiatalokat, akik tudnak kottát olvasni és közel áll hozzájuk a taizéi lelkiség.

Debrecentől Szombathelyig, Nyitrától a Vajdaságig meghallották a hívást fiatalok, és eljöttek énekelni Budapestre. Részt vett a felvételen egy Felvidékről érkezett szlovák és egy magyar jezsuita atya is. És velük volt néhány szlovák fiatal is, akik lelkesen énekeltek magyarul. Amint Annamária fogalmazott: ez nem pusztán CD-felvétel volt, hanem három napon át tartó imádság.

A teljes anyag még nincs kész, de a jövő évben már kapható lesz az egyházi könyvesboltokban.

Taizé kincseiben, lelkiségének áldásában részesülni lehet a Budapesten hagyománnyá lett taizéi imaórákon is. Első péntekenként a zugligeti Szent Családplébánián, a hónap többi péntekén pedig a Ferenciek terén (a Kárpátia-udvarban) lévő Katakombában. Minden hónap egyik vasárnapján szentmise is van taizéi énekekkel: a jezsuiták Jézus Szíve-templomában (Budapest VIII., Mária utca).

Bővebb tájékoztatás: www.taize.fr – www.jezsuita.hu

Fotó: Kissimon

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .