Mozduljunk ki!

Kabóca Bábszínház Veszprémben
Minden vasárnap várja a gyermekeket délelőtti programjaira a veszprémi Kabóca Bábszínház, ahol előadásokat tartanak kisbabáknak, óvodásoknak, iskolásoknak.

Mindennapos testnevelés?

Felkészülő

A mozgás és a sport elkötelezett híve vagyok. Jónak tartom az elgondolást, hogy (szinte) mindennap legyen sport, testnevelés a gyermekek életében, hiszen betegeim körében egyre gyakrabban találkozom a mozgásszegény életmód és a rossz táplálkozás okozta elhízással. De vajon az iskolákba bevezetett mindennapos testnevelésóra megoldja ezt a problémát?

A játék öröme

Felkészülő

„Azon a szőnyegen, mely csaknem az egész szobát beterítette, két férfi hempergett. Az egyik 175 centiméter hosszú, vállas, tagbaszakadt, szőke, a másik alig 84 centiméter, hasonló hozzá arányokban és vonásokban.

Testi-lelki wellness

A Gorove házaspár rendhagyó módszere

Az Egerben január 23. és 26. között megrendezett Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok keretében – a házasság hetéhez kapcsolódóan – egy házaspár is előadást tartott: Gorove László állandó diakónus, az Országos Mentőszolgálat volt főigazgatója és felesége, Krisztina. Szereplésüket követően, immár hatszemközt, szívesen összegezték gondolataikat lapunk számára.

Sajtóapostolokat keresünk

Hétről hétre – embertől emberig

Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjesztése, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybeli új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább.

Vegyük észre, ha nem füstöl a kémény!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat felhívása

A kihűléses halálesetek nagy hányada fűtetlen otthonokban következik be, tévedés azt hinni, hogy a fagyhalál csak a hajléktalan embereket fenyegeti. Az újabb tragédiák megelőzése érdekében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az alábbi felhívással fordul a lakossághoz.

A lefébvristák elutasították a zsinatot

A Pius Testvériség vezetője, Bernard Fellay február 2-án, az Egyesült Államok Winona városában egy papnevelő intézetükben mondott beszédében azt mondta, hogy a Testvériség számára elfogadhatatlan a II. vatikáni zsinatnak az az értelmezése, amelyet a Vatikán tárt eléjük.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.