Mozduljunk ki!

Műsoraik közt zenés darabok is találhatók. A színház mellett drámafoglalkozásokat, kalandjátékokat, játékos tárlatvezetést is lehet itt látogatni. A bábszínházban található az országban egyedülálló Kabóca Házikó, mely a három éven aluli kisgyerekek és szüleik számára mindennap nyitva tartó játszóhely, valamint a Kabóca Báb-odú, ahol bábkiállítás látható.
A bábszínház vasárnapi műsoraiból: február 12-én, 10 órakor: Hüvelyk Matyi; 19-én, 10 órakor: Ha Dede – babaszínház; 26-án, 9 órakor: Farsang; 26-án, 10 órakor: Pimpáré és Vakvarjúcska. A színház a Viadukt völgyhíd túloldalán található. Honlap: www.kabocababszinhaz.hu

Kirándulás a Bakonyban Bakonynána – Római-fürdő – Bakonynána

Bakonynánára autóbusszal Zircen át vagy személygépkocsival Dudaron keresztül érkezhetünk. A falu lejtős főutcáján kell végigmenni az országos kék jelzésen, majd balra kanyarodva a Gaja-patak völgyében, a patak bal partján folytassuk utunkat! Beérünk a hegyek közé, az egyre szűkülő völgybe. A patak mélyen alattunk halad. Végül egy erdei pihenőhelyre érünk. Ha továbbmegyünk a patak mentén, halljuk, majd később látjuk is a Római-fürdő vízesését. Ez a Keleti-Bakony legszebb helye. A patak hatalmas üstöket vájva ereszkedik le a függőleges sziklafalak közé. Jobb oldalon barlangjelzést találunk körülbelül száz méterre, amely a Savanyú Jóska-barlanghoz vezet. Ez egy tizenkét méter hosszú mészkőbarlang. A pihenőhelytől, a patak jobb oldalára áttérve, a kék kereszt jelzésen visszajutunk a faluba. A Gaja szűk völgyének másik oldalán haladunk, majd a műúton érünk Bakonynánára. Táv: nyolc kilométer, szintemelkedés: nyolcvan méter.

Családi matiné a Vasúttörténeti Parkban

Ha gyermekünket lenyűgözte már Thomas, a gőzmozdony, akkor érdemes felkeresni Thomas budapesti testvéreit. A családok örömére télen is érdekes kikapcsolódási lehetőségekkel várja látogatóit vasárnaponként a Vasúttörténeti Park (XIV. kerület, Tatai út 95.).
Az idei év újdonsága, hogy a park népszerű kerti vasútja „betelepült” az egyik csarnokba, ahol körpályát állítottak fel. Ezentúl az időjárás nem akadályozza azokat, akik a vasútra felülve szeretnének tenni néhány kört. A másik csarnoképületben az érdeklődők belülről is megcsodálhatnak egy nosztalgia-szalonkocsit, felmehetnek a lóvasúti kocsira, vagy a modellvasútkocsiban megnézhetik és kipróbálhatják a beépített terepasztalt. A főépület első emeletén a Vonatok királya, a királyok vonata – 125 éves az Orient expressz című kiállítás tekinthető meg. Nyitva tartás: vasárnaponként 10 és 15 óra között. Honlap: www.vasuttortenetipark.hu

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .