A Rákóczi Szövetség a fiatalokért

Kilencedik alkalommal találkoztak március első napjaiban, Budapesten a határon túli középiskolás fiatalok és tanáraik, hogy ismerkedjenek egymással, s keressék azokat a lehetőségeket, melyek elősegítik hatékonyabb együttműködésüket.
A Rákóczi Szövetség szervezésében tartott vezetőképzőn negyven magyarországi, erdélyi, felvidéki, délvidéki és horvátországi középiskolából száztizennyolcan vettek részt. (A kárpátaljaiak „vízumproblémák miatt” távol maradtak a találkozóról.) Az előadások hagyományosan az érték és az ifjúság témakörét ölelték fel.

Budapest: nagyvárosok missziója

Az egyház tagjai hordozzák a hit fényét!

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsát 2010-ben hozta létre XVI. Benedek pápa azzal a céllal, hogy előmozdítsa az új evangelizációt a keresztény gyökerű országokban. Úgy ítélte meg, tenni kell valamit, hogy a hittől és Istentől távolodó társadalmak ismét meghallják az evangéliumi szót és észrevegyék a keresztény értékeket. Tavaly a pápai tanács a szentatya szándéka szerint tizenkét európai nagyvárosban, így Budapesten is meghirdette a metropoliszok missziója nevet viselő programot.

A törvény meg a Törvény

Világ-nézet katolikus szemmel

Jól rácsavarodott a heccelést a politikai uborkaszezonban sem abbahagyni képes sajtó az új egyházügyi törvényre. Nagy hangon aggódnak a hazai vallásszabadságért azok, akik előző életükben éppen a vallás alacsonyrendűségéről szónokoltak. Akik szerint a modern, tudományos ember (amióta föltalálták a – történelmi! – materializmust) fejlettebb annál, hogysem vallásra adja okos fejét.

Kőhal

Vers

Álmoktól terhes hullámok panasza
süllyed ringva, nyálkás sötétbe.
A tenger fenekén kőhal
tátog a fénylő homokban.
                            
                   Hvar, 2011 júliusa
Ladik Katalin (1942) József Attila-díjas költő,
képzőművész

Az ember fáj a földnek

Könyvespolcra

Ökológiából filozófiát? Piacvezérelt tömegtársadalmunkban jól ismerjük már a marketing minden termékre kiterjedő „életérzés”-kínálatát. Ha a fogkefének és a sportkocsinak lehet „filozófiája”, miért ne gyárthatnánk hasonlót a környezetvédelem kétségtelenül fontos kérdésének? Lányi András Az ember fáj a földnek című, összegyűjtött írásait tartalmazó könyvében azonban nem ilyesmire, hanem valami sokkal komolyabbra, valódi filozofálásra vállalkozik.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.