Bűn és bűnhődés

Lelkigondozás a Váci Fegyház és Börtönben

Rács az ablakon, szögesdrót a kerítésen, de némelyik arcon mosolyt is látni itt – a Váci Fegyház és Börtönben járunk, azon fogvatartottak között, akik tudják, mit jelent a bűnbánat, a bűnbocsánat és a megtérés. Embert öltek, fegyverrel raboltak, de megbánták. Hiszik, hogy Isten megbocsátott nekik, s vele újrakezdhetik. Ha másképp nem is, a lelkükben szabadon.

A jólét világnézeti közömbösséget szül

Hegedüs János plébános a lelkipásztorok mai feladatairól

A hívek közötti lelkipásztori szolgálatot és a hitkeresők Istenhez vezetését mindennél előbbre valónak tartja Hegedüs János plébános. Ha nem a papi szolgálat mellett dönt, orvos lett volna vagy jogász. Szentszéki bíróként ez utóbbi hivatást is gyakorolja a Pécsi egyházmegyében. Ám ő mindenekelőtt a Tolna megyei kisváros, Tamási plébánosa; legfőbb célja, hogy lelkipásztorként szolgálja az embereket és hirdesse az evangéliumot.

Helyreállítani a szent rendet

Beszélgetés Kocsis Fülöp püspökkel

Görögkatolikus testvéreink idén ünneplik a Hajdúdorogi egyházmegye alapításának századik évfordulóját. A centenáriumi rendezvénysorozat február 18-án vette kezdetét, egy történeti konferencianappal, illetve évkezdő imádsággal. Kocsis Fülöp püspökkel a múlt tanulságai, az értékőrzés mellett – a feltámadás fényében – a következő száz esztendő kilátásairól, a megújulásról is beszélgettünk. Elsőként az ünnepi programsorozat részleteiről faggattuk.

Elismerés


Soós Károly
állandó diakónust, a Márton Áron Társaság elnökét – elsősorban a határon túli magyarságért végzett kiemelkedő munkásságáért – az igazolt Magyar Szabadságharcos Szövetség március 29-én az 1956-os Hűség a Hazáért Érdemkereszttel tüntette ki.

Fényi Ottó emléke

Tíz évvel ezelőtt, 2002. március 6-án halt meg Fényi Ottó premontrei tanár, perjel, a gödöllői premontrei újrakezdés kiemelkedő személyisége és megvalósítója.

Liszt Ferenc nyomában

Engeszer Mátyást ünnepli a pesti belvárosi templom

Tavaly Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját ünnepelte a világ. A belvárosi főplébánia-templom idén egykori jelentős karnagyára – Liszt művésztársára, barátjára –, a kétszáz éve született Engeszer Mátyásra emlékezik, ünnepi szentmise és előadás keretében.

„Magyar főpap, profetikus egyéniség”

Mindszenty-ünnep Szombathelyen

Az esztergomi bazilikán túl hol is lehetne méltóbban ünnepelni a százhúsz éve született Mindszenty József bíborost, mint a szombathelyi székesegyházban, ahol 1915-ben pappá szentelték. Március utolsó napján délelőtt, a mártír sorsú főpásztor boldoggá avatásáért felajánlott hálaadó szentmise elején Veres András megyés püspök köszöntötte a szertartáson részt vevőket, köztük Alberto Bottari de Castello pápai nunciust, a püspöki konferencia tagjait, a társadalmi szervezetek képviselőit, a katolikus oktatási intézményekből érkezetteket, külön említve „Mindszenty középiskolájának”, a premontrei gimnáziumnak a tanárait és – a templom előtt sorfalat is álló – diákjait.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.