A körömvirágot már XIII. századi kolostorkertekben is meg lehetett találni. Eredeti élőhelye a mediterrán régió volt, onnan terjedt észak felé, így a Kárpát-medencébe is eljutott. Mutatós kerti virág vált belőle, ám a régi korok szerzetesei nem díszítőértéke, hanem gyógyereje miatt becsülték.

Juhász Gyuláról mesélik, hogy egy alkalommal kis társasággal bandukolt a szegedi éjszakában. Egyszer csak lefeküdt a földre, és nem akart továbbmenni. Barátai hiába nógatták: „Gyere már, Gyula, kelj fel”, a költő nem mozdult. Ábrándos hangon csak annyit felelt: „Nem eresztenek a csillagok.” E villódzó, sziporkázóan fényes égitestek szinte minden poétát rabul ejtenek, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen ki ne szemlélte volna már elmélázva, vágyakozva vagy épp reménytelenül a csillagos égboltot, megválaszolhatatlan kérdésekre keresve feleletet.

Összekeverni nagyon gyorsan tudtam, kirakni viszont már kevésbé. Feltalálója és bajnokai el se olvassák, amit írok, de bizony megesett, hogy leszedtem a kocka oldalairól a színes matricát, és úgy ragasztottam vissza a kis színes négyzeteket, mintha kiraktam volna. Mentségemre legyen mondva: alig voltam több nyolcévesnél. Az már egy másik kérdés, hogy most is hasonló cselhez kellene folyamodnom, hogy sikerem legyen vele. Igaz, önkritikám és a kocka iránti tiszteletem már megakadályozna ebben. Természetesen a bűvös kockáról van szó, amelynek ötlete Rubik Ernő agyából pattant ki, és amely a hetvenes években indult világ körüli útjára. A magyar mérnök eredetileg diákjainak készítette szemléltetőeszközként a térlátás tanításához. Aztán világszerte több mint ötszázmillió példányt adtak el belőle. A logikai játék sikere ma is töretlen.