Egyszer egy hegymászót megkérdeztek, miért indul el meghódítani a csúcsokat. Mert ott vannak – hangzott az egyszerű válasz. Az igazság azonban valószínűleg összetettebb. Simon Yates és Joe Simpson angol hegymászók 1985-ben nemcsak azért szerettek volna eljutni a perui Andok Siula Grande magaslatára, mert ott volt. Arra vállalkoztak, hogy olyan úton indulnak el, amelyen még senki nem járt: a nyugati, szinte teljesen függőleges falon. Arra egyikük sem gondolt, hogy olyan megpróbáltatásokban lesz részük, melyet érdemes leírni – Magyarországon a Park Kiadó Zuhanás a csöndbe címmel jelentette meg az élménybeszámolót –, sőt, megfilmesíteni is.

Negyvenöt éve mutatták be Fábri Zoltán Esti gyorsát

Rónay Györgynek, a Nyugat harmadik nemzedéke kiemelkedő alkotójának, a mélyen hívő katolikus írónak szinte minden regénye, elbeszélése kiválóan alkalmas lenne a megfilmesítésre. Ennek oka Rónay bravúros cselekménykezelése, a cselekményidő filmszerű váltogatása, a számos művében alkalmazott, a filmkészítés vágástechnikájához hasonlatos szerkesztésmódja, és nem utolsósorban kiváló személyiségteremtő képessége. Rónay hősei sokoldalúan jellemzett, élő emberek, akiknek egyediségében az író képes fölmutatni az általános emberit. Mindennek ellenére Rónay epikus műveiből eddig csak két filmes földolgozás készült: egy fekete-fehér nagyjátékfilm 1966-ban és egy színes tévéfilm 1994- ben. Fábri Zoltán talált rá elsőként Rónay világára, ő rendezte az eddigi egyetlen mozifilmet az Esti gyors című regényből.

Vers

Te dúrban sóhajtasz, én mollban hallgatok.
Mérges növények merülnek alá ijedtükben,
illatukat döntő nagy virágok húzódnak össze
kicsire, fáznak, figyelnek kivárásra játszva.
Mi vagyunk körülötted, a növények, meg én.

Vers

Chilében nem voltam soha.
Áll ott egy szép nő egy parkban.
Szétszórja hangját a tenger.
Semmivé ringatja lassan.
Száz évig nézném a nyakát.
Az emberben él egy dallam.

Vers

Egyél harmatot.
Vegyél mandalát.
 
Neved legyen Május Márti.
Rossz fát tegyél sok jó tűzre.
Legyél szín- és tarkapárti.
Ennyit tegyél egyelőre.
 
Igyál esőt.
Vigyél vissza.

Vers

Virágos időkre termett a meglévő,
de még bokrokba bújt a fény.
Fürkésző hallgatást kívánt a világ,
s a szelíd szél
ápolta pázsiton

Paula nyolcvankét éves asszony, függőleges ráncokkal az arcán. Az egyik térdét megoperálták, ezért mankóval jár – ha arra kerül a sor. Nagy nehezen, de megfőzi a vacsorát férjének és magának, délre szendvicseket esznek, reggelire teát és kását. Paula a nap nagy részét könyvjelzők készítésével tölti, díszes könyvjelzőivel egy évben többször is megörvendezteti tágas családját és még tágasabb baráti körét. Az utóbbiak főleg templomlátogatók, jámbor családanyák vagy megtért drogosok.