Palladio Vicenzájában

Andrea Palladio (1508–580) idealista volt, aki igyekezett a hármas eszménynek (kényelem, tartósság, szépség) megfeleltetni épületeit. De teoretikusként is jelentőset alkotott, éppúgy megörvendeztetve az építésztársadalmat elméleti munkásságával, mint annak idején Marcus Vitruvius Pollio (Krisztus előtt 80–15), Leon Battista Alberti (1404–1472) vagy Sebastiano Serlio (1475–1554). Építészetről szóló négy könyvét 1570-ben jelentette meg, illusztrációkként gyakran saját metszetei, épületei, illetve alaprajzaik szolgáltak. Szerencsére, mert most a vicenzai információs táblákon szerepelnek a könyv grafikái, így az alapos, szakmailag korszerű és kifogástalan szövegeket, szinte tanulmányokat korabeli ábrákkal tudták illusztrálni. Ám a könyv több mint kalauz paloták, villák, egyházi és középületek tervezéséhez: egyúttal régészeti emlékek szakkönyve is. Az utóbbi azért is fontos, mert Palladio sok olyan antik épületet mért fel, amelyek a későbbi századok során elpusztultak.



S milyen volt Palladio, a magánember? Nem tudunk róla sokat. Arcvonásait korabeli festmények, grafikák őrzik, szobrát a városközpontban találjuk. Valószínűsíthető, hogy zárkózott, keserű ember lehetett, aminek okát nehéz gyermekkorában kereshetjük. Egyéniségének kialakulásában bizonyára az a tény is szerepet játszott, hogy autodidakta építész volt: kőfaragóként küzdötte fel magát társadalmilag jobban elfogadott pozíciójába. S ebben segítségére volt egy-két igen művelt egyházi ember is: nekik köszönhetően jutott el Rómába, ahol először találkozott az antik építészet legmonumentálisabb alkotásaival. A siker sem kerülte el, hiszen Velence főépítészének nevezték ki, megrendelői pedig újabb és újabb kérésekkel keresték meg.

Palladio a kor zsenije, sztárépítésze volt, épületei Vicenza mellett Trevisót, Udinét, Velencét és Veronát ékesítik… Egy Velencéből írott levelét a Magyar Országos Levéltár őrzi: ebben talán Nádasdy Tamás nádornak adott tanácsot sárvári építkezéseihez. Zsenialitásának hagyatékát mégsem Veneto-szerte „szétszórt” épületeiben kell keresnünk elsősorban, hanem inkább hatásában: stílusát Párizzsal az Invalidus-dómot tervező ifjabb Mansart, Angliával Inigo Jones ismertette meg. De még Vicenza sem tudott „szabadulni” örökségétől, többek közt azért, mert követője, Vincenzo Scamozzi (1548–1616) a Palladio halálát követő évtizedekben sorra befejezte a mester félbemaradt épületeit. Sőt, a Basilicáról híressé vált Palladiomotívum évszázadokkal később is megjelent a vicenzai épületeken, így az 1930-as években emelt postaszékházon is.