Hajnal

 
alig selymedzett némi szín.
Az élet éledt volna már,
lassan erőt szült, elkészült,
szíve bömbölt,
de még oltalom
 
kínzó hiánya járta át a földet.
Aztán ébredés rázta szét a lapuló tájat:
ott állt egy fiú, fehéren és egyedül,
innen még az
elbocsátott mámoron.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..