Gyerekszáj


 

Felajánlás

Hamvazószerdán nagyapának kell elhoznia a hétéves Dánielt az iskolából. A „Nehéz nap volt ma?” kérdésre a kisfiú elmondja, hogy az első két órában szentmisén voltak, majd a tanító néni beszélt a negyvennapos böjtről. Azt is megemlítette, hogy ilyenkor az emberek lemondanak valamiről, vagy felajánlanak valamilyen cselekedetet, úgy várják a feltámadást. „És te, Dániel?” „Nagyapa, arra gondoltam, hogy jelentkezem: én negyven napig nem megyek iskolába, arról mondok le, de mégse jelentkeztem, mert gondolom, nem tetszett volna a tanító néninek.”
Tállay Ferenc
 

Beteljesült kívánság

Amikor kislányom éppen befejezte óvodás éveit, megkérdeztem tőle: „Mondd, kislányom, mi akarsz lenni, ha nagy leszel?” „Anyuka!” – hangzott a tömör, határozott válasz. Sikerült neki. Ma már négy fiú és két leány gondos anyukája.
Fekete Sándor,
Sárvár

Kocsonyát enni nehéz

A nagymama ajánlatára unokánk megkóstolta a kocsonyát. Hamar akadályba ütközött. A húst nem tudta kivenni a tányér aljáról. Ezért megkérdezte: „Mama, leragasztottad a húst?”
Kertész Gyula,
Dunaújváros
Várjuk kedves olvasóink leveleit, melyekből lehetőség szerint válogatunk.
E-mail: koncz.veronika@ujember.hu
1053 Budapest, Papnövelde utca 7.
A borítékra írják rá: Gyerekszáj