Lebontani a cigányok és nem cigányok közötti falakat
Lehetséges-e átalakítani egy kocsmát közösségi házzá, ráadásul úgy, hogy abban a cigány–magyar együttélést szolgálják? Igen, lehetséges, ha van rá akarat, jó szándék, és ott van a kezdeményezés mögött az isteni kegyelem.
Hogy eljussunk a világ végső határáig
Július 1–4. között Birminghamben zajlott az európai püspöki konferenciák titkárainak 47. találkozója. Az éves eseményt Oscottban (Birminghami Egyházmegye), a St. Mary’s College szemináriumban tartották. A tanácskozáson jelen volt Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára.
Rekviem – parfümre
Ennek a vibrálóan változatos, drámai, ugyanakkor mély emberismeretről tanúskodó életrajzi regénynek a szerzője egy film- és zenebarát, angol írói név alatt rejtőző német írónő, akinek édesanyja ismert manöken volt, ő maga pedig valóságos illattörténész, és természetesen egyike a Chanel No 5 mindmáig számtalan rajongójának.
A cédrusember
Most, amikor ezt a könyvismertetést írom, június 20-án éppen száz esztendeje annak, hogy a magyar festőóriás, a látomások embere, a kései pályakezdő, a patikusból lett művész, Csontváry Kosztka Tivadar búcsút mondott a földi világnak, nyomorban, és kevés híján végleg elfeledve.
Főpásztori levél a győri Apor Iskolaközpont Szülői Munkaközössége részére
A győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont igazgatóváltásával kapcsolatos történésekre és a szülői munkaközösség Dr. Veres András megyéspüspök úrhoz intézett levelére írt főpásztori választ tesszük közzé az alábbiakban.
Új főpásztora van a Jászvásári Egyházmegyének
Július 6-án Ferenc pápa elfogadta Petru Gherghel jászvásári (iași-i) megyéspüspök lemondását, és utódának kinevezte Iosif Păulețet, aki eddig a bukovinai főesperesség főesperese és a szucsávai (suceavai) Nepomuki Szent János-egyházközség plébánosa volt.
Görögkatolikus lelkiség
Borúlátó evangélium?