Beszélgetés Christl Ruth Vonholdttal a nemi szerepekről és a homoszexualitásról

Nemrég Budapesten tartott előadást Christl Ruth Vonholdt, a Deutsches Institut für Jugend und Gesellschaft (Német Ifjúsági és Társadalmi Intézet) vezetője, gyermek- és ifjúsági szakorvos. A keresztény alapokon álló ökumenikus intézetben a homoszexualitás kutatásával és segítségüket kérő melegek, leszbikusok reparatív terápiájával foglalkoznak. Az intézet munkatársai ugyanis azt a – nemzetközi tudományos közvélemény többsége által nem osztott – álláspontot vallják, hogy a homoszexualitás nem genetikai eredetű, hanem valamilyen gyermekkori lelki sérülés következménye

– „Aki azt hirdeti, hogy a nem az ember beszűkülését eredményezi, az elidegeníti az embert önmagától, és végül megakadályozza a test, a lélek és a szellem teljes kibontakoztatását” – nyilatkozta múlt évben. Amikor a nemek közti viszony témájáról beszélünk, keskeny mesgyén haladunk, mivel sok ember számára csakugyan beszűkítő tényező a neme, sőt akár kényszerpályára is kerülhet miatta. A neme alapján várnak el tőle bizonyos viselkedést, tevékenységet, foglalkozásválasztást, sőt hobbit, gondolkodást, véleményeket is. Ez a szemlélet alig-alig tud mit kezdeni a kevéssé férfias férfiakkal és a kevéssé nőies nőkkel, noha tudjuk, hogy az ideáltipikus nők és férfiak vannak kisebbségben. Ebből a szempontból a nagyobb szabadság irányába hat, és üdvözlendő, ha az egyént nem akarják pusztán a neméből levezetni. Márpedig Magyarországon sajnos még gyakori az ilyesmi. Az egyik oldalon tehát a nem alapján, a másik oldalon a nemek relativizálása révén veszíthet utat az ember. Mire kell ügyelnünk, hogy egyik felé se essünk túlzásba?

– Bár összefügg a három, nem ugyanaz az ember neme, az ezen alapuló nemi identitás és a nemi szerep. Alapvetően meghatározó a nem: testünk minden sejtje, a bőrtől a szíven keresztül az agyig vagy női, vagy férfi. Sejtjeink kiradírozhatatlan vízjelként hordozzák a nemi kromoszómát, amely meghatározza férfi vagy női nemünket, akár egy alapszín az összképet. Kimutatható jelenség, hogy még az azonos tevékenységek is – a számítógép használata, egy matematikafeladat megoldása, a politikai vagy üzleti munka, a tanítás, a főzés, a gyermeknevelés – fiziológiai értelemben férfi vagy női színezetűek. Aki tehát neme szabad választását, illetve a nemétől való függetlenséget követeli, az a testtől való szabadulást követeli. Az ilyen szabadság illúzió. Nemcsak hogy elidegeníti magától az embert, hanem egyenesen önpusztítás.

Találkozás Haramza László operaénekessel

Széles, mégis finoman visszafogott gesztusok. Az érzelmek feltárulása, majd derűs tisztasága. Némi izgatottság, a hullámok a személyiség mélyrétegeiben futnak végig, olykor mintha kitörésre várnának. Ugyanakkor néhány pontos szó. Érzelem és intellektus okos hevületben ötvöződik. Mintha valamelyik olasz operából lépne elő. A kifejezés embere. Tenorista. Aki tudja, minden hangért – a színpadi teljesítményen túl az erkölcsi hangra éppúgy értve – meg kell küzdenie. Előbb önmagával, a közönség szolgálatában. Magában hordja az alapvető tudnivalót: az esztétika első és legfontosabb kritériuma a tisztesség. Ezt a tudást nyilván a mohácsi szülői házból hozta magával, majd megerősítette az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, ahol 1979-ben érettségizett, s a művészi pálya, amely nehéz, de szép küzdelem, elmélyítette. Haramza László, a Magyar Állami Operaház magánénekese a pécsi Janus Pannonius Egyetem tanárképző karán magyar–ének szakon végzett.