Napernyő, naptej, hűtőtáska, sok labda és több mint kétszáz ember a kánikulában – mindez az év egyik legmelegebb napján. Nos, mielőtt bárki egy újabb Balaton-parti pillanatképre gyanakodna, el kell árulnom, hogy szombaton az Új Ember szerkesztőségének debütáló futballcsapatával és szurkolóival a Kaszap István emlékére megrendezett focikupán jártunk Székesfehérváron.
Úgy húsz éve divatozott egy politológiai elmélet, amely a mai Magyarországot megkísérelte Pannóniára és Hunniára felosztani. Az elképzelés alapja az volt, hogy Kelet- és Nyugat-Magyarország nemcsak gazdasági fejlettség tekintetében, de kulturálisan is alapvetően eltér egymástól. Ma már jól látható, hogy a Pestet lenéző budai gőg volt a kiterjesztett elmélet alapja – ha akkor ezt a teóriát kritikátlanul elfogadja a politika, az ország a mainál sokkal rosszabb helyzetben lenne.
Ó, a Balaton…
Hollandiában élő nővérem minden évben eltölt itthon néhány hetet, és elmaradhatatlan úti célja a Balaton. Sokat nyaraltunk ugyanis ott gyermekkorunkban, és ma is annyira elevenek az egykori élmények, hogy számunkra kis túlzással a nyaralással azonos jelentésű a Balaton. Mondhat nekünk bárki bármit a horvát tengerpartról és a Balaton-parti lángossütők drágaságáról, mi akkor is a Balatonhoz kívánkozunk, és izgatottan várjuk az ünnepélyes pillanatot, amikor a vonatablakból hirtelen elénk tárul a hatalmas víztömeg, a távolban fürdőzőkkel és vitorlásokkal. Mindig türelmetlenné válunk ilyenkor, hogy nem lehetünk máris ott, hogy bennünket még nem ölel körül a víz és vele a boldogság. Amely amiatt tölt el bennünket, hogy megérkezhettünk, újra találkozhattunk ezzel a hatalmas baráttal.
Könyvespolcra
Az ókortudós Ritoók Zigmonddal beszélget Simon Erika a Kairosz Kiadó Miért hiszek? sorozatában.
Címe – Homérosszal is Jézushoz – tömören kifejezi a kis könyv gazdag tartalmát. Egyszerre tudománynépszerűsítés és szubjektív válasz az élet egyik legnagyobb kérdésére. Bizonyítéka annak, hogy egy hívő ember milyen magasságot és mélységet járhat be. Pontos választ ad arra, hogy kultúra és keresztyénség (református tudósról van szó) hogy függ össze.
Könyvespolcra
„A marxi–lenini társadalomtudomány bebizonyította, hogy a vallás nem öröktől fogva létezik” – olvashatjuk a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent, Hogyan üldözzünk egyházakat? című állambiztonsági tankönyvben. Még mielőtt valaki azt gondolná, visszatért a múlt, elárulom, hogy csak a Fehér Hollók történészi munkacsoport kötetéről van szó (lásd még: Új Ember, 2012. május 13.), melyben egy tanulmánnyal kísérve közreadják Berényi István állambiztonsági tiszteknek szánt, 1963-ban született brosúráját. Mindezt azért, mert a történettudomány – bár nagyra tartja a szemtanúk beszámolóit – inkább a dokumentumokra támaszkodva alakítja ki álláspontját.
Parallax – nézetek kora
„Kevéssé tetted őt kisebbé az angyaloknál” – írja a zsoltáros az emberről. A zsidó világképben, hasonlóan más nagy kultúrákhoz, a teremtett valóságnak létezik valamiféle rangsora, melyet a teremtő akarat határozott meg. Az abszolút csúcs az istenség, alatta helyezkedik el a szellemi létezők különféle csoportja, majd az emberek, állatok, növények és az élettelen természeti tárgyak. A hellenizmusban komoly vita dúlt az állatok képességeiről – a keresztény tanításban Szent Ágoston tett rá pontot.
Mizerák István képei Ózdon
A XIV. Ózdi Napok keretében kiemelt rendezvényen vehettem részt. Május végén, az egykori MTI-s fotóriporterről, Mizerák Istvánról kiállítótermet neveztek el az Ózdi Művelődési Intézmények Olvasó nevű épületében. Élet/- művészet címmel nézhetünk meg képeiből egy igényes válogatást, amelyet már bemutatott az elmúlt év során a Magyar Nemzeti Múzeum. Mizerák István (1942–1998) Ózdon élt, az Ózdi Kohászati Művek mint fő témaforrás egész munkásságában fontos szerepet játszott. Az itt készült képei ipari tájak, de nem a korabeli szocialista sajtó felfogása szerint. Az ő vasmunkásai, kohászai, képeinek szinte állandó szereplői, az élet hétköznapjait élő húsvér emberek, minden pátosz, elragadtatás és felesleges optimizmus nélkül, ők csak teszik a dolgukat.
Munkácsy Mihály Szegeden
Kevesebb mint ötven Munkácsy Mihály-kép, több mint hatezer látogató egyetlen este alatt – nem túlzás azt állítani, hatalmas sikerrel nyílt meg a szegedi Múzeumok éjszakáján az Aranyecset című kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. Munkácsy neve ma is tömegeket vonz, a szakemberek szerint ő a legismertebb és legkedveltebb magyar festő. Alkotásain „nőttünk fel”, irodalom- és történelemtankönyveinkben azok végigkísérték tanulmányainkat, de csupán ez a folyamatos jelenlét nem lenne elegendő a sikerhez.