Piarista ifjúsági találkozót tartottak Nyitrán

Öt országból – Csehország, Fehéroroszország, Lengyel­ország, Szlovákia és Magyarország – több mint százharminc diák vett részt a szlovákiai Nyitrán július 1–7. között a „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon” mottóval rendezett nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozón (PYM). A főként a középiskolás korosztályt megszólító programra közel hatvan magyar fiatal érkezett a piarista iskolákból.

Úrfelmutató élet

„Szerette az Egyházat” – az ötven éve elhunyt Joseph Kentenich és a tíz éve elhunyt Ozsvári Csaba ötvösművész sírfelirata jegyében hirdetett 2018 őszén tematikus évet a Schönstatt mozgalom. Július 6–9. között Óbudavárról Budapest-Zugligetbe tartó gyalogos zarándoklat és szentmise keretében idézték föl egy elkötelezett élet tanúságtételét.

A fény kapujában

A Párbeszéd Házában augusztus 11-éig látható Thuronyi Istvánnak (1921–2017) A fény csöndje, a lélek festője című kiállítása. A nemzetközi hírű festőművészt itthon sajnos csak kevesen ismerik. Remélhetőleg a tárlat hozzájárul ahhoz, hogy ez megváltozzék.

Hol a te Istened?

A Pécsi Egyházmegye 37. alkalommal rendezte meg a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót (MIT), ezúttal július 5–7. között, „Hol a te Istened?” mottóval. Kereszti Réka, a MIT médiacsoportjának tagja az egyházmegye honlapján három részben tudósított az eseményről. Írását szerkesztve közöljük.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.