Bebo Károly (1712 körül–1779), a Zichy-család udvari szobrásza faragta kőbe a tűztől, a földrengéstől, illetve a pestisjárványtól óvó védőszentek, Flórián, Néri Fülöp és Borromeo Károly figuráját. A külön álló kompozíciókat 1819-ben egymás mellé rendezve, Fogadalmi oltár formájában állították fel Óbudán.
Vámbéry Árminra emlékezünk
Száznyolcvan éve született, százötven évvel ezelőtt indult legnagyobb útjára Vámbéry Ármin orientalista, turkológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Jóllehet a világhírűvé lett félárva magyar születési ideje bizonytalan; ő maga később az 1832-es évet határozta meg, amikor az angol udvar követe Viktória királynő személyes utasítására felkereste a magyar tudóst, hogy árulja el születésnapjának dátumát. A történet szerint ugyanis a királynő az általa nagyra tartott Vámbéryt minden évben személyesen kívánta köszönteni.
A hét szentje
„Sokszor hallani elszomorító hangokat, azokét, (…) akik a modern időkben csak hanyatlást látnak. Egyre csak azt ismétlik, hogy a mi korunk a múlttal összevetve tartósan romlásba süllyedt. Mintha semmit sem tanultak volna a történelemből, amely az élet tanítómestere. S mintha a régi zsinatok korában minden a keresztény tanítás, a keresztény élet és a hit szabadságának diadalával ment volna végbe. De nekünk más a véleményünk, mint a romlás ezen prófétáinak, akik mindig balsorsot látnak előre, mintha a világ pusztulása állna küszöbön.
Görögkatolikus lelkiség
Az imádság célja az Istennel való kapcsolattartás. Mindenki számára világos lehet, hogy az imádság nem csupán „beszélgetést” jelent. Ugyanis vannak olyan élethelyzetek, amikor nincs alkalmunk arra, hogy szavainkkal fogalmazzuk meg imánkat, de gondolatban még mindig imádkozhatunk. Sőt, mindig lehetőségünk van arra, hogy cselekedeteinket felajánljuk Istennek, s ő szeretettel fogad el tőlünk mindent, a bűnt kivéve. A cél tehát az, hogy kapcsolatban legyünk Istennel, s ez a kapcsolat minél teljesebb legyen. Így egyre jobban megismerhetjük és szerethetjük őt, s ennek fényében – és a régi kis katekizmus „Mi dolgunk a világon?” kérdésére fülünkben még visszacsengő válasz alapján – irányítva életünket haladunk afelé, hogy az örök boldogságban a számunkra lehető legteljesebb kapcsolatban az ő színe látását élvezhessük.
Szerzetesség és liturgia
Az ókeresztény kor általános felfogása szerint az Úr imádsága a mindennapi bűnbánat egyik eszköze. A miatyánk bűnbánati mondatait – „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” – gyakran idézik a szerzetesi regulák is. Szent Ágoston a kölcsönös megbocsátástól teszi függővé, hogy igaz-e a szerzetes imádsága: „Ha kölcsönösen megbántották egymást, kölcsönösen bocsássanak is meg egymásnak, imádságaitok miatt, melyeknek annál egészségesebbeknek kell lenniük, minél gyakrabban mondjátok őket.”
A Biblia üzenete
Amikor meghalljuk Jézusnak a válásra vonatkozó szavait, hajlamosak vagyunk csak és kizárólag a házasság szentségére, a szertartásban is elhangzó szavakra gondolni, s könnyen belegabalyodunk egy egyházjogi, társadalmi, kulturális fejtegetésbe a család intézményéről, annak isteni alkotmányáról, alapjáról, tulajdonságairól és így tovább.
Csakhogy a Jézust hallgató hívő ember legnagyobb dilemmáját nem egyszerűen az a kérdés képezi, hogy szabad-e elválni vagy sem. Sokkal mélyebbre nyúlik az általa megfogalmazott kritika. Gondoljunk bele, mi történik! A farizeusok odamennek Jézushoz, s a Tóra egy törvénye kapcsán kérik az ő értelmezését (a feleség elbocsátásának szabályozásáról van szó – MTörv 24,1 skk). Bevett szokás ez a mai napig is: a hívő a rabbi elé tárja ügyét, konkrét kérdését, felveti a tanításban járatos személy előtt a problémát, s kíváncsian várja, ő mit olvas ki a Törvényből vagy a hagyományból, s miként érti az adott helyzetet.
Szent Ferenc az egyik legnépszerűbb szent, gyakran idézik meg alakját, előszeretettel hivatkoznak rá. Egyszer a radikális társadalomalakítót, máskor az álmodozót, megint máskor a romantikus hőst rajzolják elénk könyvekben, filmen, a képzőművészetben. Már-már túlzó kultusz alakult ki körülötte, ami elfedi az igazi Szent Ferenc-i személyiséget és lelkületet. Ki volt ő valójában? – erről beszélgettünk Varga Kapisztrán ferences szerzetessel, a rend szécsényi kolostorának novíciusmesterével.
– Milyennek látja a huszonöt éves papságát mostanában ünneplő ferences szerzetes tanár a rendalapítót? Akit nem szenteltek pappá, mindvégig megmaradt egyszerű „barátnak”, ahogyan a magyar népnyelv emlegeti a ferenceseket, hatása mégis több mint nyolcszáz évvel a rend pápai elismerése után is eleven és vonzó.
– Szent Ferenc mosolyogva provokáló szent. Arra provokál, hogy éljünk szép és jó életet. Egy arc bontakozik ki előttünk, amelyben Isten arca tükröződik vissza. Az említett túlzott kultuszhoz talán maga a rend is hozzájárult. Nemigen van még egy olyan szerzetesközösség, ahol annyira fontos az alapító személye és öröksége, mint nálunk. A Ferenc-jelenség kutatása a rendi élet lelki, spirituális vagy teológiai vonatkozásában arra irányul, hogy megragadja: ki volt ez az ember, s mi történt vele valójában?
Felkészülő
Minden iskolai év kezdetén találkozom olyan gyerekkel, aki az évkezdést nagyon nehezen éli meg. A nyaralás után a mindennapos tanulás, a sokszor feszített haladási tempó főleg a lelkiismeretes, mindent becsületesen megtanulni akaró gyereknek nyújt valódi nehézséget.
A kamaszkorban – általában a tizedik osztályban – különösen is fölerősödik a szorongó lelkialkatú gyerekekben a „nem bírom tovább” élménye.
Idén az egyik szülő telefonált kétségbeesetten lánya mindennapos zokogása miatt. Mit csináljon? Váltsanak iskolát? Próbálkozzanak egy alternatív iskolával, ahol a személyközpontú oktatás talán oldottabbá teszi a gyereket?