„A te világosságodban…”

Az imádság legmagasabb foka, a szemlélődés már ezt az örömet jelzi, vetíti előre. Kiváltságos pillanatokban és kiváltságos helyzetekben az arra méltók át tudják élni Isten szerető és boldogító jelenlétét.

A szemlélődést azonban nem szabad összekeverni a fizikai látással. Egyértelmű a Szentírás tanúsága: „Istent soha senki nem látta” (Jn 1,18). Ebben a földi életben csak „tükör által, homályosan” (1Kor 13,2) láthatunk. A görög atyák ezért egy magasabb szintre lépve „a fény misztikájáról” beszélnek, mint ahogy leírják a „sötétség misztikáját” is. Hangsúlyozzák, hogy a Szentírásban jelen van a fény és a sötétség közötti ellentét. Szent Jánosnál pedig a fény össze van kötve Isten megismerésével, amelyben az igaz élet áll. Különösen Órigenész és Evagriosz hangsúlyozza a szemlélődés és a megismerés jelentőségét az Istennel való egység elnyerésére. Az utóbbi atya beszél a „lényegi megismerés” lehetőségéről, vagyis az értelem olyan állapotáról, hogy képes legyen megismerni a Szentháromságot az alak, a forma hasonlata nélkül.

A fény misztikája tehát feltételezi, hogy Isten a tiszta értelemben úgy látszik, mint tiszta tükörben. Nem maga Isten látszik, hanem az ő „helye”. Tehát nem a színről színre való látásról van itt szó! Az atyák hangsúlyozzák, hogy az ilyen megismeréshez szükséges feltétel a lélek teljes megtisztítása nemcsak a bűntől, hanem minden érzéki gondolattól és képtől is. Vagyis csak a „tiszta imádság” állapotában lehet erről szó.

Az ünnepélyes reggeli istentiszteletben vasárnap és ünnepeken, az esti zsolozsmában pedig mindennap elimádkozzuk: „A te világosságodban látjuk meg a világosságot.” Isten világosságában: a kegyelemben. A világosságot: az igazi Világosságot, aki azért érkezett a világba, hogy megvilágosítson minden e világba jövő embert (Jn 1,9). A vecsernye ősi himnuszában pedig naponta imádkozza egyházunk, hogy Jézus Krisztus a kimondhatatlan dicsőségben létező mennyei Atya vakító fényének „enyhe világossága”. Így rá tudunk tekinteni anélkül, hogy belevakulnánk, s Fülöp apostollal együtt szemlélve láthatjuk Istent (Jn 14,9). Minél tisztább a szívünk, annál tisztább az Istennel való kapcsolatunk.