A mosolyogva provokáló szent

A rend hatalmas szellemi erőfeszítéssel teszi ezt évszázadok óta. Celanói Tamás második Szent Ferenc életrajza (1246 körül) a következő címet viseli: Emlékezés a lélek vágyódásában. Arra vágyunk, amit Ferenc tett, s kutatjuk az ő tapasztalatait. Egyik tiroli rendtársam, aki jelentős Szent Ferenc- kutató, ezt így fogalmazta meg: amióta ferences lettem, az foglalkoztat, hogyan imádkozott Ferenc.

Ha ma találkoznánk az utcán Szent Ferenccel, feltétlenül egy megnyerő fiatalembert ismernénk-e föl benne azonnal? Az elmondottak alapján egészen másban kell a „szimpatikus” szentet keresnünk.

– Cimabue híres festményén Ferenc huncutkásan, alig észrevehetően mosolyog, mint aki egy titok birtokosa. A mosoly arra ösztökél másokat, találják ki az ő titkát, hogy aztán mindenki rátaláljon saját élete titkára. Provokál, a kifejezés eredeti értelmében: előhív. Nem tesz nekünk szemrehányást, évszázadok óta ugyanúgy mosolyog, a freskók egy része már lepörgött körülötte, másoknak megkoptak színei, de ő ott áll, mosolyogva, s provokál: találd meg, ki vagy!
Életének helyszínei is sokat elmondanak róla. Számos, ma is működő remeteséget és kolostort alapított, nem beszélve a rend szellemi és lelki központjáról Assisiben. Ezek a béke, a csend, az imádság oázisai, a szépség szigetei.


A szépséget művészi értelemben és adott korhoz kötődve szoktuk értelmezni. Törékeny és mulandó. Mire irányul Ferenc szépségeszménye? Gondolom, nem erre, annak ellenére, hogy olykor a művészt látják benne.

– A szépségről a jezsuita Marko Rupnikot, a kiváló mozaikművészt idézem: sajnos a hitből gyakran ideológia lesz. „Az eszmétől a gyakorlatig. Az eszmék változnak, de a mentális szerkezet változatlan marad. Amivel nem tudnak mit kezdeni (a hitet ideológiává tévők), az a szépség. Mert a moralizáló elvek alapján művelt, az eszmék, elméletek vagy ideológiák megvalósítására törekvő gyakorlat soha nem hozott létre, nem hoz létre és nem is fog létrehozni szépséget. És nem képes felébreszteni a kedvet és a vágyat, hogy úgy éljünk. Kelthet ugyan csodálatot, de nem ébreszthet vágyat a részvételre.” Majd így ír: „…meg kell határoznunk, mit értünk szépen. Természetesen nem olyan életet, amely megelégszik a változások kezelésével; csak a húsvéti élet szép. Hasonlóképpen nehéz olyan szerzetesi házra, kolostorra bukkanni, ahol megtapasztalható a világ átváltozása a kommunió szerint, az Egyházzal a szívében. Így további ideológiai csapdákkal találkozunk a szépség mibenlétét illetően, amelyet gyakran szembeállítanak a szegénységgel, miközben az Egyház hagyománya megmutatja nekünk, hogy a szépség mindig a szegénység jegyese volt.”

Azért szeretek elmenni Szent Ferenc életének helyszíneire diákokkal, plébániánk tagjaival, munkatársakkal, mert amit látnak, abból nyilvánvalóan következik egy csomó minden. Utána már nem kell annyit magyarázni magunkról sem. Egy Istenre vágyó, Istent megtapasztaló, békében élő ember keze nyomát viselik ezek a helyek. A szegénység jegyesei, éppen ezért szépek.

Mit árulnak el Ferencről az írásai? Bár a regula meglehetősen szűkszavú, s más szentekkel összehasonlítva sokkal szerényebb a ránk maradt írásos hagyatéka.

– Ferenc lényegesen műveltebb volt kora emberénél. Ha nem is teológiai nyelven, de választékosan fejezte ki magát. A Szentírást szinte memoriterként ismerte, ugyanígy a liturgia szövegét is.

Regulája valóban rövid. Hosszú ideig elsősorban jogi szempontból értelmezték, csakhogy a regula az alapító életeszményét is magában kell hogy foglalja. A konkrét, jogi megfogalmazások, például hogy a testvérek ne lovagoljanak, elavultak. Amit ellenben belső magatartásként adott tovább, az minden korban és minden helyzetben érvényes.

Ezt az életeszményt – amennyiben képesek vagyunk rá – fölismerhetjük írásaiban. Követjük alapítónkat, de nem lehetünk második Szent Ferencek. A rend történetében találkozunk ilyen próbálkozásokkal – de ezek nem jártak sikerrel. Sikeresnek bizonyult ugyanakkor, ha valaki elleste tőle, hogyan élte az életét, s ennek nyomán igyekezett megtalálni saját hivatását az adott korban. Ez olyan erőfeszítést kíván, amelytől senki nem menekülhet meg, ha eleven, élő és hiteles akar lenni. Ezért kutatják a Ferenc-jelenséget.

Életében minden a helyére kerül: Isten, az ember és a világ. Mindenki úgy szeretne élni, hogy az ő életében is a helyükön legyenek mindezek – de (ha meg is találhatók) általában fordított sorrendben haladnak. Nem ismerik föl ugyanis, hogy legbelül, Istennel kell kezdeni, s akkor helyére kerül a teremtett világ és maga az ember is.

Kapisztrán atya, gyakran említi Ferenccel kapcsolatban az életet, ennek isteni rend szerinti értelmét.

– Az élet a regula kulcsszava. Ferenc a szerzetesi életet életként határozza meg. Szent Domonkos azt mondta rendtársainak: ha arról vitatkoznak, hogyan éljenek, összetépi a szabályzatot. Ők a vita apostolicának az apostoli perspektíváját élték. A ferenceseknél az Istentől való, tőle induló élet kerül értékként előtérbe, s erre a szemléletre ma is nagy szükség van. Csak a békében, helyén lévő ember képes normális emberi kapcsolatok között élni — ebben is példát mutat Szent Ferenc. S így belátható, miért követte tudós és tudatlan egyaránt. Az egyszerű azt mondta: hiszen ezt ő is érti! A tudós meg így nyilatkozott: kutatásai során azt az alapelvet kereste, amelyből mindent meg lehet magyarázni! S most látja, mennyire egyszerű!

Isten és az ember után logikusan következik a világ, vagy más szóval a természet. Ferencet az első környezetvédőnek, zöldnek nevezik, mintha csak ezzel foglalkozott volna. Életét kiragadják az említett összefüggésből.

– Ferenc nem istenítette a teremtett világot. Éppen fordítva: előre vette Istent, s ezzel helyére került a teremtett világ. A természet pusztulását látva éppen az a baj, hogy az ember nem az Istentől kapott felelősséggel tekint környezetére. Ma környezetvédelem címen gyakran a természet bálványozása folyik.
Ferenc sorra döntötte le a bálványokat. Korának másik nagy bálványát a pénz jelentette. Ha helyükre kerülnek a dolgok, letisztul egymáshoz való viszonyuk, fölöslegessé válik a pénz. Mintha prófétai módon megérezte volna, mennyi keserűséget hoz a pénz az emberek életében. Bőrünkön érezzük a pénz átkát, úgy gondoljuk, nélküle már nem is létezhetünk, miközben a valóságtól elszabadult, öncélú, pusztító, a fél világot romba döntő pénzőrület kiszolgáltatottjai vagyunk.

Kamatrabszolgaságban szenved az ország lakosságának jelentős része…

– Hol a Ferenc emlegette szép élet? A pénz, ahelyett hogy az embert szolgálná, milliókat akadályoz abban, hogy szépen éljenek. Kétszeresen is megnyomorítja őket: éveken, évtizedeken, sőt, egy életen át elvette az életüket a pénz, valamennyi pénz megszerzése. Föláldoztak érte mindent. Majd egy csettintésre, pénzügyi manipuláció és gazdasági válság következtében semmijük sem maradt: sem az addig megélt életük – mert nem is éltek, hogy pénzük legyen —, sem a munkájuk eredménye, semmi… Borzasztó a pénz szemfényvesztése! Ferenc azt mondta társainak: annyira se becsüljétek, mint az állati ürüléket.

Ferencet ösztönös szentnek, sőt, műveletlen középkori szentnek is szokták nevezni, aki nem sokra becsülte a tudást.

– Ez félreértés. Becsülte a tudást, s ő adta meg a tudomány helyes értelmezését. Annyira okos, finom lelkű volt, hogy el tudta hitetni magáról az egyszerűséget. Az egyszerűség azonban soha nem butaság. A buta ember nem tud egyszerű lenni. Az egyszerűség nagy lelki intelligenciát feltételez. Ferenc inkább bizalmatlan volt a tudománnyal szemben, mert már abban a korban is létezett az a fajta tudományosság, amely a hatalom, a presztízs, a pénzkeresés, a siker, az érvényesülés útját kereste, s elszakadt az igazi forrásától. Ferenc számára nem a tudomány, hanem az élettől elszakadt tudomány vált gyanússá. S mit látunk ma? A tudomány bajban van, mert amikor eltávolodik a tudás és megismerés forrásától és egyetlen céljától – Istentől –, többé nincs, ami összetartsa, s mozaikokra esik szét. Mennyi mindent tudunk! Óriási az emberiség tudása. Csodálatos! Mégis, elszakadva Istentől, talán soha nem volt ennyire boldogtalan és reménytelen, értelmét vesztett a világ tanultabb része – s megint megkérdezhetjük: hol van a szép élet?

Ferenc egyszerűen és világosan tárja elénk mindezt, sokan mégsem értik meg. Könnyebb azt mondani: ugyan, egy műveletlen középkori szent. Közben ő változatlanul ott mosolyog, mint a Cimabue-képen, és folytonosan provokál minket: éljetek szép életet! Provokál a jóra, a legfőbb jóra, aki Isten.

Fényképezte: Cser István