Véget ért a Harmat Artúr Központi Kántorképző idei nyári tanfolyama
A kántorképző tanfolyam július 24-ei tanévzáró szentmiséjét Marton Zsolt kinevezett váci püspök mutatta be a budapest-belvárosi Szent Mihály-templomban.
A kántorképző tanfolyam július 24-ei tanévzáró szentmiséjét Marton Zsolt kinevezett váci püspök mutatta be a budapest-belvárosi Szent Mihály-templomban.
1989 júliusában érkezett Nagyszőlősre az első három ferences: Majnek Antal, Radics Dávid és Zatykó László.
Közösség és egyén
A kapu
A pálosok által 1204-ben alapított Heves megyei Pálosvörösmart község egyik legszebb részén, a 2015-ben átadott és fölszentelt Mária parkban mutatott be hálaadó szentmisét július 21-én Bátor Botond pálos szerzetes, hargitafürdői plébános, pappá szentelésének huszonötödik évfordulója alkalmából. Vele beszélgettünk.
Romániai látogatásának utolsó programjaként június 2-án a Szentatya a roma közösség képviselőivel találkozott Balázsfalván (Blaj), ahol történelmi jelentőségű beszédet mondott: az Egyház nevében bocsánatot kért a romákkal szembeni diszkriminációért és rossz bánásmódért. A beszédet több olvasónk kérésére fordíttattuk le magyar nyelvre és közöljük teljes terjedelmében.