Görögkatolikus lelkiség

Néhány évtizeddel ezelőtt az egyik vallásos folyóiratunk szerkesztője megkérdezett néhány közismert embert, hogy kicsoda számukra Jézus Krisztus. Abban az időben ez még meglehetősen kényes kérdésnek számított. Ez a válaszok sokszínűségén is meglátszott, mert volt közöttük ilyen is meg is. Ám akadtak, akik le merték írni, hogy számukra Jézus Krisztus az Isten Fia, a mi Megváltónk. Komoly hitvallás volt ez, olyan, mint amit a pünkösd utáni kilencedik vasárnap evangéliumában (Mt 14,22–33) mondanak a bárkában Jézus tanítványai: „Valóban Isten Fia vagy.” Nem csak nekik, nekünk is meg kell fogalmaznunk a válaszunkat erre az alapvetően fontos kérdésre. Három evangéliumi hely segíthet ebben bennünket.
A vízen járás csodáját látva a tanítványok így vallották meg a hitüket: „Valóban Isten Fia vagy” (Mt 14,33). Ők voltak azok, akik megtapasztalták Jézus jóságos szeretetét, amikor ötezer embert jóllakatott öt kenyérből és két kis halból. Megtapasztalták gondoskodását is, mert a nagy munka, a hatalmas tömeg fáradságos ellátása után Jézus pihenni küldte őket. Közvetlenül azután pedig megtapasztalták megmentői jóságát is, mert nem engedte a vízbe fulladni a vízen feléje tartó Pétert. Ilyen sok jóság és szeretet után jogos volt a hitvallásuk, hogy Isten Fiának nevezték Jézust. És mi hogy állunk ezzel? Észrevesszük-e, hogy Jézus mennyire szeret bennünket? Hogy rólunk is gondoskodik? Hogy akár csodás módon is segít nekünk? Ha nyitott a szívünk, ha befogadó a lelkünk, akkor nincs baj!
Egy másik alkalommal az ördögtől megszállottak tesznek hasonló kijelentést: „Te az Isten Fia vagy” (Mk 3,11). A gonosz lélek felismeri Jézus hatalmát és erejét, ezért a földre sújtja a szerencsétlen megszállottakat, sokszor még emberi formájukból is kivetkőzteti őket. Ámde Jézusnak erősebb a hatalma: nemhogy győzni nem engedi, hanem egyenesen meghátrálásra kényszeríti a gonosz szellemeket. Olyannyira, hogy ki kell mondaniuk az idézett hitvallást. És mi hogy vagyunk ezzel? Felismerjük-e, hogy Jézus belőlünk is kiűzi a gonosz lelket? A szentgyónásban mindig ezt teszi! Persze nekünk kell elé járulnunk, mert bocsánatkérés nélkül nincs bocsánat!
A Jézus szívét lándzsájával átszúró századostól is halljuk a hitvallást: „Ez valóban az Isten Fia volt” (Mt 27,54). Amikor már minden beteljesedett, amikor Jézus már az életét is feláldozta értünk a kereszten, amikor a pogány katona megtapasztalta a végletekig menő szeretetét, akkor felismerte, hogy kicsoda ő! Ez a végtelen szeretet most is árad Jézusból, az ő átdöfött szívéből. Ne legyünk hát érzéketlenek, hanem igyekezzünk mi is egyre bensőségesebben kimondani ezt a hitvallást! És ne csak múlt időben, mint a százados tette, hanem úgy, amint a Jézussal a bárkában lévő tanítványok: „Valóban Isten Fia vagy” (Mt 14,33).
Milyen szép az áldozás előtti imádságunk! „Hiszem, Uram, és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia, ki a világra jöttél, üdvözíteni a bűnösöket.” Mondjuk mindig igazi hitvallásként!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..