Az utóbbi években sajnos egyre gyakrabban megesik, hogy a televíziós műveltségi vetélkedőket nézve azt mondogatom magamban: ha ezt nem a saját szememmel látnám, bizony el sem hinném… Ez az élmény különösen fájó, amikor a felsülő, butaságokat nyökögő játékosok a példaképül elénk állított, ismert közéleti emberek, a celebeknek csúfolt hírességek – a hideg kiráz ettől a nyavalyás idegen divatszótól.

Keresztényellenességet feltáró honlap indult

„Rimsha Masiht, egy pakisztáni keresztény kislányt augusztus 6-án börtönbe zártak a Korán meggyalázásának vádjával.” „2012 áprilisa óta homoszexuális aktivisták azért lobbiznak, hogy elítéljék Alcalá de Henares egyházmegye püspökét, Juan Antonio Reig Plát, amiért hangoztatta a katolikus egyház homoszexuálisokkal szembeni álláspontját.” „Százhúsz keresztény családot űztek el a Dahshur nevű településről, a házaikat és boltjaikat feldúlták. Az egész egy elégett ing miatt kezdődött.” Ezek az esetek is azt mutatják, hogy szép számmal akadnak példák a keresztényüldözésre. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség újonnan indított Pro Christie internetes oldala ezeket a híreket kívánja a nemzetközi közéleti témák sorába emelni.

Schweitzer József nyugalmazott főrabbit az Emberi méltóságért elnevezésű kitüntetésben részesítette az Emberi Méltóság Tanácsa október 17-én Budapesten. Munkásságát Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke ismertette, aki az ünnepelt tudományos eredményeinek és életútjának méltatása mellett külön kiemelte Schweitzer József hűségét a magyar nemzethez „és az annak szerves részét képező zsidósághoz”.

Világ-nézet katolikus szemmel

Somogyi származású, kedves emlékezetű nagyanyám, miközben az akkori divat szerint sokat kötött unokáinak, szinte naponta megkérdezte tőlem: „Megtanultad, fiam, a hittant?” Más tantárgy nem érdekelte, de a hittant mindig számon kérte.

Pedig akkor még a gimnáziumokban is természetes volt a kötelező hittan, sőt, az egyetemisták számára is gondoskodtak korszerű hitbeli tájékoztatásról. Például Schütz Antal piarista professzor 1930-tól évente tíz előadást tartott, melyek alapvető hittani kérdéseket világítottak meg korszerű módon. Ezek kötetekbe szerkesztve – ha nehezen is – ma is hozzáférhetők: Krisztus, A házasság, Isten a történelemben, Az örökkévalóság, Eucharisztia címmel.

A hét kérdése

Az utóbbi hetekben egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban az euró itthoni bevezetésének szükségességéről. Ezzel egyidejűleg az IMF-fel kötendő (vagy éppen nem kötendő) hitel-megállapodásról is ellentétes tartalmú vélemények látnak napvilágot. E sokunk számára túlságosan bonyolultnak tűnő kérdéskörről Csaba László közgazdászt, egyetemi tanárt kérdeztük.

– Véleménye szerint bevezetik-e az eurót, és szükség van-e erre az érdemi lépésre?

– Az euró bevezetése minden kis, nyitott gazdaság számára előnyös. Kézzelfogható előnyökkel jár mindazon gazdasági szereplők számára, akik nem a valutaspekulációból és az erről szóló elméletek gyártásából élnek. Némileg megnehezíti a pénzügyminiszter és a jegybanki vezetés életét, de megkönnyíti sok millió háztartás, családi vállalkozás, közintézmény – például a kórházak – életét. Kiszámíthatóvá teszi a gazdasági környezetet, amennyiben kiveszi a jelenlegi jelentős kamatkülönbözetet és árfolyam-bizonytalanságot a gazdasági szereplők életéből. Miközben a gazdasági szereplők számára elvileg és gyakorlatilag is hasznos lenne, e lépéstől a kormányzat láthatóan húzódozik. Ennek egyik oka az, hogy az inflációs célt, ami három százalék, az elmúlt tizenkét évben egyszer sem tudtuk elérni, visszaesésben sem. A másik ok pedig az, hogy ehhez igen fegyelmezett költségvetési politikára és nem utolsósorban hitelességre is szükség lenne. Az utóbbi három évben az államháztartás fegyelmezettebb lett, de a hitelesség a számos rögtönzés, évközi rángatás következtében inkább romlott.

Amint arról már hírt adtunk: nemrégiben Spányi Antal fehérvári megyés püspök megáldotta a tavaly januári földrengésben csúnyán megrongálódott, ám azóta szépen kijavított várgesztesi templomot. Túlzás nélkül elmondható: újra gyönyörű az épület, ismét méltóságteljesen uralja-vigyázza a festői vértesi falucskát. S ódon falai talán a korábbinál is zengőbben erősítik fel a hívek könyörgéseit, mintha még reménykeltőbben zúgna-bongna a magasban az ércharang, még megnyugtatóbb volna csak úgy csendben leülni odabent néhány percre valamelyik padban…

A hagyományoknak megfelelően szeptember utolsó vasárnapján tartották a kolontári Szentkút búcsúját. A szentmisét Szíjártó László és Fodor János atyák mutatták be, előtte pedig megáldották és megszentelték a vörösiszap-katasztrófa második évfordulójára felállított emlékművet, amely a Torna-patak és a Szentkút között áll a patak partján, s egy kitárt karú, arccal a víz felé forduló angyalt ábrázol, jeleként annak, hogy a Szűzanya a Jóisten segítségével megvédte a kutat a vörösiszap-áradattól. Az angyal egy 1,4 méter magas süttői márványoszlopon áll, melyen az alábbi felirat olvasható: „Oh, fogd fel sújtó haragját az égnek, mentsd meg újra néped!”
Az emlékmű a katasztrófa helyszínét felkereső zarándokok adományaiból készült.

Bemutatták az év piarista borait

Vakon kóstoltak, s lett nagy meglepetés: két szekszárdi nyert. Október 16-án, Budapesten, a rend központjában kihirdették az év piarista borait. A kegyesrendiek évszázados borászati hagyományait életre hívó pályázaton idén a száraz vörösborok mérettek meg. A Tringa Borpince 2009-es merlot-ja és a Szent Gaál Pincészet ugyancsak 2009-es bikavére vitte el a címet.

Miért foglalkozik egy tanítórend borászattal? – tette fel a kérdést a díjátadón Labancz Zsolt piarista tartományfőnök. Szerinte a bor erősíti az összetartozás- tudatot, segít abban, hogy nőjön az a háló, amely a piaristákat egy közösségbe fogja. Sokan talán nem is tudják, de a – kegyesrendiek a XVII. századtól jelentős szerepet játszottak a magyarországi borkultúra fejlesztésében. Míg a kommunisták el nem vették birtokaikat, főként a Balaton-felvidéken és Tokaj környékén gazdálkodtak. Néhány éve elevenítették fel hagyományaikat, s 2009-ben először borversenyt hirdettek azoknak a borászatoknak, amelyek az egykori piarista szőlőtermő földek közelében működnek.