Mint bárányok a farkasok között

„A közvélemény tájékoztatása mellett a szolidaritásunk kifejezésével is tenni szeretnénk az üldözött keresztényekért: követeljük a vallásszabadságot országaik számára; segítünk nekik, hogy hazájukban maradhassanak; küzdünk azért, hogy ugyanolyan elbánásban részesüljenek, mint a többséget alkotó honfitársaik. Ezen túlmenően a más vallásúakkal való békés együttélésre és a keresztények példaértékű tetteire szeretnénk felhívni a figyelmet. Célunk, hogy az embereket informáljuk a keresztényeket érő atrocitásokról, és cselekvésre, segítésre, valamint szolidaritásuk kifejezésére késztessük őket” – írják a honlapon célkitűzéseikről. Az oldalon olvasható híreket angol, arab és francia forrásokból fordítják, a Pro Christie Facebook-oldalról pedig még több információt tudhatnak meg a felhasználók.


A keresztények ellen irányuló támadások áldozatainak száma tíz év alatt elérte az egymilliót. A keresztényellenes megnyilvánulások főként azokon a helyeken érhetők tetten, ahol a Krisztus-hívők kisebbségben élnek, ám a modern kori üldöztetés akár közvetlen környezetünkben is tapasztalható. A lelkiismereti szabadság is veszélybe került, hiszen vannak, akik munkahelyükön nem viselhetnek keresztet, vagy akik keresztény orvosokként abortuszt kénytelenek végrehajtani.

Nagyon is aktuálisak Jézus szavai, amelyeket a honlap készítői mottóul választottak: „Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…” S érdemes folytatni a gondolatot: „…legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .