Jó néhány éve valahol valakiknek szóvá tettem, milyen nevetségesen visszatetsző, hogy már november elején kapni lehet a boltokban csokimikulást és -krampuszt, sőt, karácsonyfára való szaloncukrot és habcsókot is. Aztán elkezdtem figyelni, hogyan játszik rá egyre inkább a kereskedelem a közízlés még erőteljesebb kificamítására ebben a tekintetben (is). Mind reménytelenebbül látom, hogy a portékájukat kínálók nem ismernek határt. Úgy tűnik, a polcok között szinte állandóvá igyekeznek tenni a vásárlók számára az ünnepvárás érzését. Még kiábrándítóbb, hogy ehhez a „bulihoz” megtalálják a vevőket is, akik felülnek az olcsóság szlogenjének, noha az utolsó pillanatokban sem lenne drágább semmi, ahogyan azt évről évre megtapasztalhatjuk. S akkor még messze nem a lényegről beszéltünk, hiszen nem az ár-érték arány itt a fő kérdés, hanem egy érzés, a csendes készülődés érzésének megcsúfolása.

Kétezer éves története alatt sok jeles napja volt Esztergomnak. Éltek itt kelták, rómaiak, ostromolták tatárok és törökök, visszafoglalták császári csapatok. Ágyúkkal földig rombolták, s az újjáépítők elfedték és elfeledték korábbi szépségeit. Volt az ország fővárosa, és lett egyházi központja. Várában született első szent királyunk, és falainál halt meg Balassi Bálint. Alkottak benne francia kőfaragók királyi költségre, és feltételezések szerint Sandro Botticcelli díszítette egyházi megbízásból. Kiemelte jelentőségét a Duna, és elvesztette erejét a szocialista körzetesítés miatt. Siratta és ünnepelte a hídját. Megszenvedte a trianoni szétszakítottságot, és igyekezett törődni a párkányi oldalon maradt családtagokkal. Látta a lefüggönyözött autóban a letartóztatott Mindszenty Józsefet, és befogadta a holtában hazatérő hercegprímást. Pápajelöltként útnak indította Rómába Bakócz Tamás érseket, és vendégül látta II. János Pált.

Halottak napját követően – amely amúgy is megrendítő ünnep, a halloween-őrület ellenére –, mécsesek vittek fényt a játszótéri sötétségbe. Ott gyúltak apró lángok, ahonnan örökre eltűnt egy tizenegy esztendős felsőmocsoládi kisfiú. Megrendült családok gyűltek össze gyerekeikkel Kaposváron, hogy fiatalok gyűrűjében emlékezzenek erre a kék szemű, kópémosolyú kiskamaszra, akit különös kegyetlenséggel öltek meg, és földeltek el immár előzetes letartóztatásban lévő, feltételezett gyilkosai. E parányi fények a lelkiismeret lángját is fellobbantották sokunkban. A néma gyász tiltakozás és mozgósításra való felhívás is egyben; tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy minél kevesebb áldozatot szedjen a gyilkosokban „munkálkodó” sátáni erő.