Zarándoklat Maria Bildbe

Amikor földrajztanár édesapám 1962-ben nagy nehezen végre útlevelet kapott, nem Bécsbe indult bevásárló-körútra, mint akkoriban a magyarok közül sokan, hanem a Szentgotthárdi csatamezőre és környékére látogatott el. Ötven évvel később, nyugdíjas lévén, követtem útját. Közvélemény-kutatást végeztem a magyar búcsújáró helyekről. Az eredmény lehangoló volt: a megkérdezettek az ország mai határain belül található zarándokhelyet is keveset ismertek, a történelmi, Nagy-Magyarország területéről pedig csupán Csíksomlyót említették.

Jedlik-szobor Szegeden

Kiss-Rigó László püspök emlékezett a tudósra

Jedlik Ányos bencés szerzetesnek, feltalálónak állítottak szobrot Szegeden. Bánvölgyi László alkotását szerdán avatták föl a Tisza-parti városban.
A bronzból és márványból készült, egész alakos szobor szerzetesi ruhájában ábrázolja Jedliket. A tudós egy írópult mellett áll, egyik kezében toll, másik kezét pedig egyik híres találmányára, a dinamóra helyezi.

Meddig tart egy háború?

Világ-nézet katolikus szemmel

Ötszáz kilós világháborús bombát találtak Budapesten október 18-án az Északi összekötő vasúti hídnál. A hatástalanítás miatt másnap egy kilométeres körzetben kiürítették az épületeket, és lezárták a környéket. Az amerikai gyártmányú rombolóbomba két gyújtószerkezetét a tűzszerészek eltávolították, és a helyszínen megsemmisítették. A bombatestet elszállították a központi gyűjtőhelyre. Egy héttel később 76 milliméteres páncéltörő gránátokat találtak a XI. kerületben. A lövedékeket azonosításuk után a tűzszerészek hatástalanították.

Európai ünnep volt

Világ-nézet katolikus szemmel

A hatalmas emberseregben, amely október 23-ai nemzeti ünnepünkön betöltötte a Kossuth Lajos teret és a környező utcákat, szép számmal voltak hívő keresztények is. Mégsem mondhatjuk, hogy ma Magyarországon a kereszténység tömegeket mozgató hívószó lenne, amelyet érdemes merő politikai népszerűség céljából hangoztatni.

A vértesi erdőgazdaság a keresztény emlékhelyekért

Az idei esztendő többek között a társaság területén található keresztény-kulturális emlékek felé fordulás éveként íródhat be a több tájegységen is gazdálkodó Vértesi Erdő Zrt. cégtörténetébe.

– Erdőgazdaságunk tevékenységében a hagyományos értelemben vett erdőgazdálkodás mellett egyre inkább megjelenik a kulturális és történelmi emlékhelyek védelme is. Jövőbeli elképzeléseink között szerepel, hogy valamennyi, a gondjainkra bízott területen található, ilyen jellegű épület, mementó helyreállításában és megóvásában szerepet vállaljunk – mondta el lapunknak Kocsis Mihály vezérigazgató.

Ki győzhet Amerikában?

A hét kérdése

A világ közvéleménye e napokban az Egyesült Államokra figyel, ahol november 6-án kezdetét veszi az elnökválasztás. Az esemény azért is rendkívül jelentős, mert a következő négy évben nemcsak a földrésznyi ország életét befolyásolja, de a nemzetközi politikai életre is hatást gyakorol. Az október utolsó napjaiban körvonalazódó esélyekről, illetve a választás katolikus vonatkozásairól Mándi Tibor egyetemi adjunktust, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének munkatársát kérdeztük, akinek egyik fő kutatási területe az USA politikai rendszere.

A hangzatos szalagcímeket gyártó hazai sajtó hetek óta azt hirdeti, hogy a két legesélyesebb jelölt: az újraválasztásáért küzdő demokrata Barack Obama és kihívója, a republikánus Mitt Romney fej fej mellett halad…

– A jelenlegi helyzetben ez a kijelentés nem teljesen pontos. Az országos közvélemény-kutatások valóban fej fej melletti állást mutatnak, de az amerikai elnöki poszt sorsa nem az országos eredményeken dől el, hanem tagállami szinten. Az előírások szerint az egyes államok lakói megválasztják az elektori kollégium tagjait, akik azután december közepén ténylegesen megválasztják az elnököt. A választási kampány október végén már csak néhány országrészben folyt, a szoros versenyben álló úgynevezett csatatérállamokban. Ám ezekben jelen állás szerint túlnyomórészt Obama vezet. A legmegbízhatóbb becslési módszerek, amelyek a lehető legtöbb tényezőt veszik számításba, és már a korábbi választások során is pontosnak bizonyultak, pillanatnyilag hatvan-hetven százalékos valószínűséggel Obama győzelmét jelzik. Ugyanakkor nehéz megmondani, hogy milyen, előre nem látható történések befolyásolhatják a választások menetét. A kérdést úgy is fogalmazhatjuk, hogy miként fordíthat Mitt Romney a hátralévő néhány nap során. Az első elnökjelölti televíziós vitában Romney sokkal meggyőzőbbnek bizonyult, és ezzel megnövelte a lelkesedést pártja táborában. Ha egyik jelölt sem követ el valamilyen durva hibát, például egy szerencsétlen nyilatkozattal, ez a lelkesedés talán még javára billentheti a mérleg nyelvét.

Az új középkor

Örömhirdetés – ma

A kort, amelyben pár évtizede élünk, többen „új középkorként” írták le. A megbomlott Pax Americana, az újnomádizmus, a vágánsok kortárs megfelelői mind-mind furcsa, de nem cáfolható párhuzamot vonnak a két éra közé. Umberto Eco egy tanulmányában alaposan körüljárja e témát, és sajátos megállapítást tesz a képiségre vonatkozóan: „A két kor csaknem tökéletesen megegyezik abban, hogy (…) vizualitással próbálja meg betölteni azt a szakadékot, amely az értelmiségi kultúra és a népi kultúra között nyílik. Mindkét korban írott szövegekre támaszkodva, betűvető mentalitással érvelnek a választott elit képviselői, ám a lényeges tudnivalókat és az uralkodó ideológia alappilléreit ezután mindig a képek nyelvére fordítják le” (Az új középkor, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002). A szentek helyébe ma a sztárok lépnek, s a Biblia pauperum szerepét átveszi a televízió.

Légi jelenségek

Teremtésvédelem

Itt a november. Beleszippantva a késő őszi levegőbe, ilyenkor érezzük igazán, hogy bár általában nem látjuk, van, létezik, itt gomolyog körülöttünk párás, hűvös mivoltában. Az Ószövetségi Szentírásban, a Teremtés könyvében a következőt olvashatjuk: „Kezdetkor teremtette az Isten az eget és a földet.” Az ég és a föld között található a légkör. A görög eredetű meteorológia kifejezés jelentése: az ég és föld között lejátszódó jelenségek tudománya. Nézzük, hogyan magyarázza a természettudomány a légkör fejlődését!

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.