Magyar Kurír - Új Ember - Oldal 1552 a 2757-ből - Magyarország katolikus hetilapja

A magyar lélek székely kapujában

2013-02-212012-12-20 Szerző: Szeghalmi Elemér

Százharminc éve született Kodály Zoltán

Személyét és alkotói életművét – minden itthoni kétkedés ellenére – ma már teljes elismerés és megbecsülés övezi világszerte. Hazai téren még lennének pótolni valók, nevezetesen a Kodály-módszer korszerű újraélesztése és gyakorlati alkalmazása, amely még csak csírájában létezik. Egyik legkiválóbb zeneesztétánk, Tóth Aladár nem véletlenül emlegette elsőként olyan alkotói párosként Bartókot és Kodályt, mint a világirodalomban Goethét és Schillert szokták. Személyükben valójában egy Európa-szerte elfogadható új zenei irány megteremtőiről és mestereiről van szó. Nevükhöz reprezentatív remekművek egész sora fűződik. Kodály vallomása szerint „a népi dal egyetemes, összefoglaló világából itt bontakozik ki az új magyar műzene (…), ez az ősi-új hang most üti meg először az emberek fülét (…)”.

Cabrini Xavéri Franciska december 22.

2013-02-212012-12-20 Szerző: Szalontai Anikó

A hét szentje

Ő volt az első egyesült államokbeli állampolgár, akit szentté avattak. Lombardiában született 1850-ben, és kiskorától misszióba vágyott – eredetileg a Távol-Keletre. Mivel abban az időben nem működött női missziós rend Olaszországban, néptanítói végzettséget szerezett, és 1877-ben szerzetesi fogadalmat tett. Ekkor vette fel a Xavéri nevet, kifejezve, hogy a nagy jezsuita misszionárius által megkezdett munkát szeretné folytatni. Hatodmagával megalapította a Missionarie del Sacro Cuore di Gesù (Jézus Szent Szíve Missziós Nővérek) közösséget.

Karácsonyi előkészület

2013-02-212012-12-20 Szerző: Ivancsó István

Görögkatolikus lelkiség

A világ kápráztató és süketítő, ingerkedő és incselkedő, minden érzékszervünkre – de főleg a pénztárcánkra – ható kampánnyal igyekszik felkészíteni az embereket a téli ünnepre, amelyről sokan már azt sem tudják, melyek is a valódi gyökerei. Az ajándékvásárlás mindent elsöprő lázába még a Mikulást is belekeverik. A karácsonyhoz sokan úgy közelednek, hogy keveset, vagy szinte semmit sem tudnak igazi értelméről: arról, hogy Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának születését ünnepeljük ilyenkor. Kár lenne tagadni, kár lenne homokba dugni a fejünket, mert tényleg így van. Kár lenne ezen megbotránkoznunk is – hiszen „jaj a botránkozónak” (Mt 18,7). Ám egyszerűen túllépnünk sem szabad rajta, mert saját lelkivilágunk egészségére és épségére gondot kell fordítanunk!

A tárgyak igazsága

2013-02-212012-12-20 Szerző: Fehérváry Jákó OSB

Szerzetesség és liturgia

„Olyan, mintha igazi lenne!” – hagyja el néha szánkat a csodálkozás hangja, amikor túl jól sikerült utánzatokkal találkozunk. A reprodukció könnyűsége ma ezernyi lehetőséggel ajándékoz meg bennünket, hogy az eredetire megszólalásig hasonlító képekkel, tárgyakkal vegyük körül magunkat. Ez alól templomaink sem jelentenek kivételt.

Mit tegyek?

2013-02-212012-12-20 Szerző: Forrai Tamás Gergely SJ

A Biblia üzenete

Egészen különleges időszak lehetett a Keresztelő kora: nem a végítélet kozmikus romboló erejét érezhetjük az evangéliumban (Lk 3,10–18), hanem a kor emberének feszült belső várakozását. Mintha minden megkérdőjeleződne a Jánoshoz özönlő emberekben, akik érzik, hogy valami alapjaiban nem működik a világukban. Bizonytalanság, félelem, a társadalmi rendező erők szétesése, az igazságtalanság eluralkodása tölti be életüket. Az evangéliumot olvasva érezzük, ahogyan a nép pattanásig feszült várakozással reméli a Messiás eljövetelét, aki szabadságot, rendet és értelmet hoz majd szétzilált világukba.

Jelenits István nyolcvanéves

2013-02-212012-12-20 Szerző: Új Ember

A Széchenyi-díjas piarista szerzetes, tanár és lelkiségi író, Jelenits István december 16-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Szerencsére lapunkhoz is számtalan szálon kötődik, hiszen az évtizedek során több száz cikke jelent meg e hasábokon, öt kötetbe szerkesztett összegyűjtött írásai pedig az Új Ember Kiadó gondozásában láttak napvilágot. Seregnyi tanítványa, barátja és lelki gyermeke közül ezúttal öten elevenítik fel vele kapcsolatos emlékeiket.

Piarista jövő

1967, Mikszáth tér. A valószínűtlenül hosszú terem ajtó felőli első padjában harminckilenc visszafojtott lélegzetet érzek a tarkómon. Félek, a vákuumban nem terjed a hang. A néma várakozás hosszú másodpercei után kimért, ruganyos léptekkel a katedrához megy, és a bal hóna alól az asztalra csúsztatja a magával hozott könyveket. A kulcscsomó marad a jobbjában. Határozottan fordul felénk. A gondolatfoszlányok a gyomromban landolnak, mert hirtelen nem tudom megállapítani, hogy fiatal-e vagy öreg. Nagyon szigorú az orra és a szája, de a kerek szemüveg megnyugtat. Feszült, de mosolyog a homloka. A fekete ruhában még vékonyabb és még magasabb. Elképzelhetetlenül egyenesen áll, csak a válla hajlik egy kicsit előre. A testével figyel. Tekintete messze a hátsó falon, vagy azon is túl. „Uraim, én leszek az osztályfőnökük.” Negyven kamaszfiú felsóhajt. Arra gondolok, hogy már nem félek.

Lángolj és világíts!

2013-02-212012-12-17 Szerző: Új Ember

Háromszázhuszonöt éves a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziuma

Ki gondolná, hogy létezik ma Magyarországon egy olyan iskola, amely megszakítás nélkül háromszázhuszonöt éve szolgálja a magyar ifjúság keresztény nevelésének ügyét? Pedig akad ilyen. Pécs főterén áll az a patinás épület, amely többszöri átépítés, bővítés és „csinosítgatás” után jelenleg a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumaként ismeretes a városban és országos szinten is. Az intézményt 1687-ben jezsuiták alapították, majd a rend 1773-as feloszlatása után, néhány évtizedes egyházmegyei irányítást követően, 1813-ban került a ciszterci rend kezébe, amely azóta is jó gazdája az intézménynek. A „Lajos”– ahogyan diákjai nevezik az iskolát – a hagyományokat megtartva, mégis dinamikus, modern formákat alkalmazva olyan szellemiséget és lelkiséget sugároz, amelyet az egyik szülő a következőképpen foglalt össze: „Már az is elég, ha valaki csak hozzádörzsöli a hátát az iskola falához, akkor is többet kap, mint máshol négy év alatt.”

Halhatatlan népművészet

2013-02-212012-12-17 Szerző: Tóth Sándor

Halhatatlan-e a népművészet? – kérdezi egyik összegző tanulmányában Illyés Gyula. Az ókori és az európai művelődéstörténetet, főleg az irodalmat tekinti át. Keresi az összefüggéseket, a folyamatosságot ezredek, századok értékrendjében. A válasza egyértelmű, a modern idők szellemi kincsestárában is megleli azt, amit például már Homérosz fontosnak érzett a hagyományok és a kultúra együttlétében.

A mostanában zajló nemes versengés, a Fölszállott a páva színvonalas tévéadásai ismét fölvetik az illyési kérdést, a XXI. század második évtizedében azt, hogy nemzeti és népi kultúra összetartozik-e még, és egyáltalán: új nemzedékek jelenlétében van-e létjoga ősi vagy későbbi tradícióknak – ezúttal táncban, dalban, hangszeres muzsikában. Amikor a legkülönfélébb külföldi és hazai szórakoztató stílusok veszik át a birodalmat, van-e érdeklődés a régi iránt a fiatalokban? Nem felesleges történelmi utalással élni. Eléggé köztudott, hogy a XVIII. századdal megszűnt az a kétirányú mozgás, amely az előző korban a népi és a hivatásos kultúra kapcsolatát jellemezte; úgy tűnt, hogy a paraszti kultúra teljesen befogadóvá vált, holott a kapcsolat jellege változott meg.