Kígyót melengetni
Lassan egy éve nézem ezeket a falakat, amelyeknek a színe már csak az okkersárga megfakult emléke. Ki kéne festeni, állapítom meg magamban újra és újra, amíg egy álmatlan éjszakán azon nem kapom magam, hogy az összes könyvet, ruhát és növényt a konyhába pakolom át, és ha tehetném, még az éjjel arrébb tolnám a könyvespolcokat, a gardróbszekrényt, az ülőgarnitúrát, az íróasztalt, csak hogy azonnal elkezdhessem a festést. Másnap reggelig azonban kénytelen vagyok várni, amíg néhány barátom meg nem érkezik, és össze nem tolják a bútorokat. Ahogy vidáman húzkodom fel-le a hengert a falon, a szoba megtelik tisztaságszaggal, felejtéssel. Észreveszem, hogy a tapéta egyik részén a fal erősen huppog. Megpróbálom leragasztani bordűrragasztóval. Kis adagot fecskendezek be belőle injekcióstűvel, de érzem, hogy ennyi itt most nem elég.