Úgy tűnik, hogy korunkban Szent Ágoston fent idézett szavai egyre időszerűbbé válnak. A globalizálódó kapitalizmus következtében egy vékonyodó társadalmi réteg gazdagabbá válik, a többség pedig elszegényedik. A gazdagodók, mivel vannak tartalékaik, merészebben vásárolnak ruhát, tartós fogyasztási cikket vagy élelmiszert. Így aztán könnyen előfordul, hogy felesleg képződik náluk, amellyel szabadon rendelkezhetnek.
Könyvespolcra
Manapság egyre több olyan kiadvánnyal találkozhatunk, amelyek – a liturgikus szövegek mellett – lelki olvasmányt kínálnak az év minden napjára. Az Isten szava minden napra – melynek 2013-as kötete nemrég jelent meg az Új Ember gondozásában – a teljes Szentírást végigolvassa a vállalkozó szelleműekkel. Mindezt értelmező és elmélkedő módon teszi. Az Isten velünk van mindennap című könyv XVI. Benedek pápaságának első feléből vesz elő megfontolásra méltó eszmefuttatásokat, szintén napi beosztással. A Szent István Társulat Patres című kiadványa mindehhez – Szentírás és tanítóhivatal – hozzáteszi a szent hagyományt. E kötet ugyanis – amelynek összeállítója Perendy László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője – az első évezred irodalmából válogat úgy, hogy minden napra jusson átgondolnivaló.
Könyvespolcra
A szerzőpáros az Isten ablakain kitekintőknek, az életöröm kivételes birtokosainak, a nevetni vágyóknak ajánlja e könyvet: elsősorban megerősítésül. De jó volna, ha a nevetni nem tudók, az élet súlyos terhei alatt görnyedezők is a kezükbe vennék, mert olvasni egyszerűbb és olcsóbb, mint bármilyen gyógyszeres terápia. A megértett világ sokkal elviselhetőbb – állítja Bagdy Emőke, a népszerű klinikai szakpszichológus, akinek örök vitalitása és derűs életszemlélete sokaknak ad erőt a hétköznapokhoz. Pap János más területen tevékenykedik: a Zeneakadémia docense, zenei akusztikus, a hangok szintézisre törekvő kutatója. Publikációi, előadásai a hangokról, a hangszerekről, a nevetésről, a pedagógiai és a zenei humorról szólnak, s Bagdy Emőkéhez hasonlóan ő is igen karizmatikus személyiség.
Összesen valamivel több mint négyszáz felvételt küldtek a pályázók a Vértesi Erdő Zrt. Keresztény-kulturális emlékeink a Vértesben címmel és hagyományteremtő szándékkal tavaly kiírt fotópályázatára, amelynek anyagából elsőként az oroszlányi Munkás Szent József-plébániatemplomban nyílt tárlat még november végén.
Nézőtér
Pavel Florenszkij szerint az ikon nem más, mint ablak az örökkévalóságra. Ám ha jobban megfigyeljük, azt is észrevehetjük, hogy valójában egyszerre tár fel valamit az isteni és az emberi mélységekből. Kapocs és tükör, szimbólumok serege és maga a megtestesült egyszerűség. Andrej Tarkovszkij Sztalker című filmjében – a rendező bevallása szerint – nincsen semmi felesleges. Sok kritikus többek között ezért is hozta összefüggésbe az alkotást az ortodox ikonokkal, mondván, e keleti szentképekhez hasonlóan nyitja rá szemünket mindarra, aminek legfőbb jellemzője az időtlenség.
Ötven éve halt meg
A fordulat előtt egy hónappal, 1989-ben találkoztam az özvegyével. Rózsi néni a maga szilárd jellemével férjéről mint a hűség és a honszeretet példájáról beszélt. Elmondta: amikor Rákosiék Kossuth-díjat adtak neki, nem akarta elfogadni, mire figyelmeztették: vegye át, különben bosszút állnak rajta. Elfogadta, de minden fillért szétosztott tudósoknak, művészeknek, szerzeteseknek, rászorulóknak. Az utolsó háromszáz forintot a házmesternének adta, aki folyton sírt: „Nincs Isten, mert már éhen halok.” „Van Isten – szólt Lajtha –, látja, most is segít magán!” A zeneszerző hívő református volt.
Kányádival Kaposváron
Kányádi és a Kaláka – több évre visszanyúló, termékeny egymásra találás, amelynek gyümölcse lemezek sorával, élő koncertek taps-szavával mérhető. Vers és zene varázsos világa csen örömöt a téli szürkületbe, s deríti jókedvre a lelket, hiszen „Betemetett a nagy hó, / erdőt, mezőt, rétet, / minden, mint a nagyanyó / haja, hófehér lett.”
A nyolcvan feletti, ikonná vált, Kossuth- és Herder-díjas, erdélyi származású költő ma is szívesen kerekedik fel, hogy kalákás barátaival bűvöljön gyermeket, fiatalt, időst, szomorkodót és örömködőt. Mert Kányádi Sándor „egyberostált” verseivel mindannyiunkhoz szól. Olykor saját, hátulgombolós kissráckorunk idéződik fel, vagy éppen a cseperedő gyerekeinkkel töltött esték emléke, amikor az oviból hazatérve nemcsak énekelték, hanem tapsolták-táncolták is a versdallamokat.
Sápadt almavirág,
rózsafüzér az ágon,
Isten ujja lángot vet,
átsugárzik a levélfonákon.