Gyermeki

Ábel unokám mindig örömmel vette, ha én mentem érte az óvodába, de egyre többször fogadott ezzel a kérdéssel: „Mit hoztál?” Hiába magyaráztam, hogy ezt nem illik, újra és újra faggatott. Egyszer aztán megharagudtam, és azt mondtam neki: „Ha még egyszer ezzel fogadsz, én soha többé nem hozok semmit.” Nagy örömömre megvolt a hatása a figyelmeztetésnek, mert teltek-múltak a napok, és nem jött elő a megszokott kérdéssel. Mígnem egyszer csak komolyan azt kérdezte: „Mondd, Nannya, nincs valami olyan a táskádban, amire én gondolok?” Erre aztán, persze, már nem lehetett haragudni. Azóta is sokszor elhangzik ez a kérdés a családban…

Wertánné Anikó

Az utóbbi teleken alig hallottunk róluk, nemrég azonban újra megjelentek, többen is jelezték érkezésüket. Magam december 18-án találkoztam velük először, amikor Andris fiammal a Gellért-hegyen járva láttunk egy átrepülő csapatot. Ezt követően 23-án Vác belterületén ült a fákon egy nagyobb csapat, talán négyszáz példány, de többször láttam őket a Népligetben is. Egy alkalommal szinte beborították a Planetárium mellett álló magas fák koronáját. Amíg a távcsővel néztem őket, eszembe jutottak az ötvenes évek nagy inváziói. A csonttollúak Skandináviában és Észak-Oroszországban a fenyvesekkel borított tajga lakói. A hidegre kevéssé érzékenyek, ám azokban az években, amikor rossz a téli fő táplálékukat jelentő berkenye termése, óriási tömegben repülnek dél felé, és elárasztják egész Közép-Európát.

A téli műkorcsolyaversenyek talán azt jelentik a hölgyeknek, amit a férfiaknak a nyári futball Európa- vagy világbajnokság. Számos rajongója van e látványos sportnak, akik alig várják, hogy január 21-én Zágrábban végre elkezdődjön az idei Európa-bajnokság.

A hely szelleme vonzott több alkalommal is a szigetre. Oda, ahol IV. Béla király gyermeke, a szent életű Margit királyleány élt a Domonkos-rendi kolostor ódon falai között. Oda, hol az idős Arany János sétálgatott a hallgatag tölgyek alatt, s jegyezte fel kapcsos könyvébe kalligrafikus betűkkel a szebbnél szebb költeményeket. Oda, hol a japánkert kanyargós ösvényein több száz éves fákat látni, a vízen tavirózsák nyílnak, s a nagy szemű aranyhalak mellett egyszer-egyszer lomhán cammogó teknősbékákat is felfedezhetünk.