Hideg téli estékre

Cseri Kálmán könyvei alkalmasak arra, hogy kicsit elidőzzünk olyan kérdéseken, amelyeket a nagy rohanásban tán fel sem tennénk. Például hogy lehet-e egy imádságot magyarázni, elemezni. A református lelkész Miatyánk című, karcsú kötetében sorról sorra értelmezi az ima szövegét, törekedve arra, hogy „az Úr imádságát mélyebben értsük, illetve tanulságait beépítsük Istennel való napi párbeszédünkbe és hívő életgyakorlatunkba”. Cseri Kálmán a mindennapi életből hozott példákkal világítja meg a Miatyánkban megfogalmazott óhajokat, s magyarázó eszmefuttatásait olvasva eltűnődhetünk azon, vajon pontosan értjük-e azt az imádságot, amelyet oly gyakran mondunk, bár előfordul, hogy csak sietve „eldarálunk”. „Sem tékozolni, sem aggodalmaskodni nem szabad. Isten gyermekeit a hála és az elégedettség jellemzi” – áll a könyvben, melynek záró gondolatai is igen egyértelműek: „Az igazán megújított, újjáteremtett emberszív képes csak arra, hogy nem a maga dicsőségét keresi, hanem Istent dicsőíti, nem magára néz, hanem hatalmas Atyjára, hogy nem fél a jövőtől, hanem féli az Urat, vagyis komolyan veszi, hogy az övé minden uralom, minden hatalom és minden dicsőség.”


A Tízparancsolat című kötet 1994-ben jelent meg először, ám az igehirdetés-sorozat jóval korábbi: Cseri Kálmán 1978-ban a pasaréti református gyülekezet előtt szólt a bibliai tíz igéről. Az akkor elhangzott magyarázatokat nem aktualizálták sem az első, sem a második kiadásban, így különösen érdekes összehasonlítani, mennyit változott a világ, de a tízparancsolat örök: ma is véd és segít az úton. Ahogyan Jákob fiát, Józsefet is segítette. Az ő történetét kíséri végig könyvében Cseri Kálmán, s bemutatja, hogyan lesz a „cifraruhás” kamaszból a mindenható Isten eszköze, hogyan alakul és fejlődik József jelleme a szenvedések és megpróbáltatások révén, s honnan származik az ezek elviseléséhez és az életben maradáshoz szükséges erő.

Talán éppen az imádságból. Pilinszky szerint ugyanis „az imádság lényege szerint istenközelséget jelent, örök fiatalságot”.

(Cseri Kálmán: Miatyánk; Tízparancsolat; József. Harmat Kiadó, Budapest, 2012)

A kötet megvásárolhatók az Új Ember könyvesboltjában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .