Kalocsai-Kecskeméti Egyházmegye

Országjáró

Igénylik a katolikus oktatást

Jánoshalmán egyre többen igénylik a katolikus szellemű oktatást. A csökkenő gyereklétszám ellenére is nő a Szent Anna Óvodába jelentkezők aránya. Míg tavaly hetvenöt, addig idén már kilencvenöt gyermek felvételét kérték az intézménybe. Az óvoda megnövekedett helyigénye miatt az érsekség megvásárolt és a célnak megfelelően átalakíttatott egy volt lakóházat. Az intézmény új épületét február 2-án áldják meg, és közvetlenül azután birtokba is vehetik a gyerekek. (or)

Testnevelésóra a szabadban

Országjáró

Néhány év múlva zsúfoltak lesznek a tornatermek

A heti öt testnevelésórába a játékos sportprogram is belefér.A kalocsai gyerekek tanrendjébe a szánkózás is bekerült.

A Miasszonyunkról nevezett kalocsai iskolanővérek a kilencvenes évek végén indíthatták újra intézményeiket. Arend1996-ban vált fenntartójává a katolikus általános iskolának, egy évvel később pedig elindította a középiskolai képzést is.

Szabadság és börtön

Vác-felsővárosi plébánia – Zavetz József atyához kopogunk be. Ezt a plébániát sokan úgy azonosítják: a fehérek temploma, merthogy egykoron a domonkosoké volt a főtéren álló barokk istenháza. Oldalt Szent Hedvig nagyméretű, néhány esztendeje állított szobra, a fölirattal: a Dunakanyar védőszentje.

Ebben a templomban találtak rá 1995–96-ban azokra a múmiákra, amelyek – a ruházattal együtt – romlatlan állapotban maradtak meg egy majdnem elfelejtett kriptában, ahová 1729-től temetkeztek, egészen 1808-ig. A leletek ma a Természettudományi Múzeum embertani tárában láthatók.

Váci Egyházmegye

Országjáró

Már most

hirdetik, s jó emlékeztetni, és előre tervezni, hogy 2013. május 10–11-én eucharisztikus konferenciát tartanak Vácott az 1938-as eucharisztikus világkongresszus 75. évfordulóján.

Fogadóóra a templomban

Országjáró

Hát már ide jutottunk! Szombatonként fogadóórát tartanak a templomban. Ezt hirdetik a váci piarista templom bejáratánál. Vajon a közbiztonsággal, munkanélküliséggel, nehéz anyagi helyzettel, netán az általános közállapotokkal kapcsolatban panaszkodhat itt bárki?

Szombathelyi Egyházmegye

Országjáró

Hitoktatóknak a liturgiáról

Hitoktatóknak tart továbbképzést a szombathelyi Brenner János Kollégiumban február 2-án, 9.30 órától Földi István esperes. A kurzus témája: a hit és a liturgia kölcsönhatása, illetve a liturgia jelentősége a gyermekek és a katekumenek életében.

Szellemi műhely és lelki közösség

Országjáró

Második félévét kezdte meg a II. János Pál Szakkollégium

A katolikus felsőoktatás új, negyven diák befogadására alkalmas intézménye – melyet 2012 nyarán Szombathelyen alapított Veres András megyés püspök – azzal a céllal jött létre, hogy összekapcsolják az igényes oktatást a közösségi és lelki élettel.

Maurer Péter, a szakkollégium titkára a világnézetileg elkötelezett tehetséggondozást jelölte meg az intézmény legfőbb feladataként. Fontosnak tartja, hogy az itt tanulók a közjó mentén szerveződő, igazságosabb és testvériesebb társadalom építői és aktív tagjai lehessenek. Németh Norbert igazgató abban látja a különbséget a szombathelyi és más szakkollégiumok munkája között, hogy itt a hangsúly a tudományközi képzésekre került.

Imakurzus a Martineumban

Országjáró

„Uram, taníts meg minket imádkozni!” – kérték a tanítványok Jézust. S vajon ma van-e kihez fordulnunk, ha többet és jobban szeretnénk imádkozni? A szombathelyi Martineum Felnőttképzési Akadémia Úton Isten felé elnevezésű imakurzusa, melynek foglalkozásait a szociális testvérek tartják, azoknak nyújt segítséget, akik szeretnék megismerni az imádságok rendkívül gazdag világát.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.