Szabadság és börtön

 

1729-ben volt az első, 1808-ban az utolsó temetés, amikor a sekrestye és a szentély alatti kriptát használták, majd lezárták, s feledésbe merült.

Ám most nem ezért látogattunk ide; a már jó néhány éve rendszeresen megrendezett Mária-napok hívtak minket. A történet régről indul, de a kis-váci kápolnát egészen megtöltő több mint száz imádkozó ezen a kellemetlen, havas-latyakos januári napon azt jelzi, múltat és jelent, földrajzi távolságokat is milyen egyszerűen köt össze a jó szándék és a hit.


 

A kis-váci kápolnától odalátni a néhány száz méterre lévő rácsos ablakokra. Szabadság emitt és börtönépület ott – milyen rövid, mégis mekkora a távolság a kettő között! S az embernek megadatott, hogy az innensőt, a szabadságot válassza.

Regőczy István – akit azóta Isten vándoraként ismernek – Belgiumban készült a papságra, amikor 1933. január 15-én Banneux-ben a Szűzanya megjelent egy tulajdonképpen hitetlen család serdülőkorú leányának, majd még nyolc alkalommal üzent. Ennek történetét később maga a leány mesélte el az időközben felszentelt Regőczy atyának.

A fiatal pap a második világháború idején hazatért, az 1945-ös esztendő Vácott találja, ahol Pétery József püspök engedélyével és biztatásával megvásárolt egy üresen álló óvodaépületet, majd kápolnát emelt mellé. A lakórészbe fogadta be, és ott nevelte azokat a bizonyos „sasfiókákat”, a háború végén árván maradt, kallódó gyerekeket. (Ha valaki az egykori fiókák közül olvassa e sorokat, örülnék, ha jelentkezne, hogy együtt elevenítsük föl az akkori élményeket, történéseket.) Eszembe jut az anekdotaszámba menő történet: amikor Mindszenty József bíboros egy alkalommal Vácra látogatott, fölkereste Regőczy atya gyermekotthonát is. S mivel nem látta, megkérdezte az atyát: és merre van az éléskamra? Mire Regőczy atya a magasba, az ég felé mutatott… S minden napra jutott ennivaló a gyerekeknek. Aki a csodák valóságát még nem élte meg, talán mosolyog ezen.

Ilyenkor januárban, a jelenés évfordulójától számítva egy héten át minden délután rózsafüzért imádkoznak a Vácról és a környékbeli településekről, Nőtincsről, Berkenyéből és Nagyorosziból érkezők. Ott áll a banneux-i Szűzanya szobra, melyet még Regőczy atya kapott Belgiumból. A rózsafüzér imádságot szentmise követi, a befejező alkalommal – amelyen mindig részt vesz Beer Miklós püspök – kiszolgáltatják a betegek szentségét. Idén – Zavetz atya meghívására – Szádoczky Károly kanonok, dunakeszi plébános vezette a liturgiát.

Zavetz atya 1991 óta szolgál a vác-felsővárosi plébánián. A hetvenhat éves lelkipásztor egy évvel ezelőtt beadta nyugdíjazási kérelmét, de főpásztora arra kérte, ha ereje engedi, maradjon még.

A három váci közül ez a legkisebb plébánia, mintegy hatezer katolikus tartozik ide. Közülük ezerkétszázan járnak rendszeresen templomba. Tavaly százkét keresztelésre került sor, nyolcvankilenc alkalommal temettek. Ma már ritkaságszámba megy, hogy több a keresztelés, mint a temetés – „szívesen jönnek ide a szentség fölvételére máshonnan is”, fűzi hozzá magyarázatul Zavetz atya. Tavaly harminchét pár esküdött a templomban – remélhetőleg – örök hűséget, de volt év, amikor számuk meghaladta az ötvenet. Persze ők sem kizárólag a plébánia területéről érkeztek. „A Vác környéki kis településeken, ahol szlovákok és svábok élnek, hagyományosan katolikus népcsoportok, még igénylik a szentségi házasságot.” Jó ezt hallani, amikor a házasság általános válságáról beszélnek.

A plébánia területén lévő általános iskolába mintegy ezer diák jár, három világi hitoktató vezet be közülük kétszázhúsz gyereket, a diákok egyötödét a keresztény élettel járó ismeretekbe.

Ministránsok minden misén vannak ugyan, de József atya megjegyzi: „Az édesanyák sokszor féltik elengedni gyermeküket, ha fúj a szél, esik az eső, a hó, vagy korán kell kelni… szegény gyerek, legalább hétvégén hadd aludja ki magát…” Futó Béla piarista igazgató atya segít be a szolgálatba vasárnaponként, a reggeli miséket pedig Turay Alfréd, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola filozófiatanára mutatja be.

Körbetekintve jó látni a fiatal, gyermekekkel érkező családokat, de a többséget mégis az idősebb korosztályok tagjai teszik ki.