Rejtély marad az Emanuela Orlandi-ügy
A vatikáni Teuton temetőben július eleje óta vizsgálatokat folytattak a 36 éve eltűnt római lány, Emanuela Orlandi felkutatása ügyében – jelentette be július 28-án Matteo Bruni szentszéki szóvivő. A vatikáni sajtóközpont közleménye szerint a feltárások nem vezettek eredményre.
Rekviem egy lábatlan gyíkért
A kék égbolton ragyogva sütött a nap, de hűvös északnyugati szél fújt, így egyáltalán nem volt melegem, amikor július 17-én reggel a Budapest és Budakeszi határán lévő Szanatórium utcán az erdő felé indultam.
A hirosimai bombatámadás sérültjeit ápolta
Hetvennégy évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án dobták le Hirosimára az atombombát. Denis Blackledge SJ kiváltságosnak érzi magát, mert még találkozhatott rendtársával, Pedro Arrupéval, aki akkoriban a városban dolgozott. Az angol jezsuita a Jesuits&Friends című lapban emlékezett vissza a Jézus Társasága egykori generálisára, akinek idén július 11-én megkezdődött a boldoggáavatási eljárása.
Eucharisztikus felvonulás Louisianában
Mária mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én a louisianai Teche folyó vizén különleges úrnapját ünnepeltek. Ezen a napon minden évben megemlékeznek az egykori francia-kanadai bevándorlókról is, akik 254 évvel ezelőtt elvitték a katolikus hitet Acadianába.