A hirosimai bombatámadás sérültjeit ápolta
Fotó: Jesuits.org

 

Pedro Arrupe Bilbaóban született 1907-ben. Az öt testvér közül ő volt a legfiatalabb, és az egyetlen fiú. Kilencéves volt, amikor elhunyt az édesanyja, húszévesen pedig az édesapját vesztette el. Érzékeny, éles eszű és idealista ember hírében állt, szerette a színházat, a zenét, az operát. Orvosi tanulmányokat végzett. 1926-ban három hónapot töltött Lour­des-ban, és ekkor szemtanúja volt annak, ahogyan egy fiatalember csodálatos módon meggyógyult a gyermekbénulásból. Pedro így fogalmazott ezzel az időszakkal kapcsolatban: „Isten nagyon közel volt hozzám, és nógatott.”
A fiatalember aztán ahelyett, hogy a testek orvosává vált volna, a lelkek gyógyítója lett: 1927-ben belépett a Jézus Társaságába. Japánba vágyott, misszióba, s két évvel a pappá szentelése után oda is küldték elöljárói. Az első hónapot magánzárkában töltötte, mert a japán hatóságok azt gondolták róla, hogy amerikai kém. Így emlékezett vissza erre: „Hiszem, hogy ez alatt az egy hónap alatt tanultam a legtöbbet az életem során.”
1945. augusztus 6-án éppen Hirosima külvárosában tartózkodott, amikor a városra ledobták az atombombát. Ő és a jezsuita novíciusok 150 sérültet vittek haza otthonaikba. (Szinte valamennyiüket meg tudták gyógyítani, bár azelőtt soha nem láttak el ilyesfajta sérüléseket, és orvosi felszereltségük is csupán a legszükségesebbekre szorítkozott – a szerk.)
Pedro Arrupe a következő húsz évet Japánban töltötte, 1958-ban pedig provinciális lett. 1965-ben, amikor a jezsuiták összehívták a 31. általános rendgyűlést, egyike volt a húsz országból érkezett háromszáz jezsuita küldöttnek. Május 22-én generálisnak választották, s ezzel felelős lett a világon élő 36 ezer jezsuitáért. Pedro atya nemegyszer vállalt konfliktusokat az igazságosság érvényre juttatása érdekében, akár a fennálló rendszer létjogosultságát is megkérdőjelezve.
Naponta négy órát imádkozott. Istennel való élő szeretetkapcsolata tartotta meg őt a hitében, s ezenkívül kulcsfontosságú volt számára az Eucharisztia ünneplése.
Pedro atya stílusát soha senki nem érezte bántónak, mégis nagyon céltudatos volt azokban a dolgokban, amelyeket meg akart tenni, s ezért időnként drága árat fizetett. Mielőtt jezsuita generálissá választották volna, nem szerzett tapasztalatokat a vatikáni és a római ügyek intézésével kapcsolatban, így számára nem volt egyszerű feladat a pápákkal való kommunikáció.
Amikor 1980-ban előrehaladott korára való tekintettel felajánlotta a lemondását, II. János Pál pápa nem fogadta el, hanem arra kérte, hogy folytassa a szolgálatát. Még ugyanabban az évben megalapította a Jezsuita Menekültszolgálatot (Jesuit Refugee Service, JRS), elsősorban a csónakon menekülő kétmillió vietnámi ember nehéz helyzete miatti sokk hatására. A JRS az elmúlt négy évtizedben a Jézus Társaságának jelképévé és inspirációs forrásává vált.
1981. augusztus 7-én Pedro Arrupe agyvérzést kapott, aminek következtében részlegesen lebénult, és súlyosan károsodott a beszédképessége is. II. János Pál pápa személyesen delegálta a 33. általános rendgyűlésre, ahol hivatalosan is elfogadták a lemondását. Testileg megtörve, de erős lélekkel élte le hátralevő éveit. 1991. február 5-én hunyt el.
Boldoggáavatási eljárásának posztulá­to­ra, Pascual Cello­bada SJ ezt mondja róla: „Az Egyház embere volt, aki követte a Szentlélek hívását, és félelem nélkül hozta meg a döntéseket (…), mert élete Istenben gyökerezett.”

Forrás: Jesuits&Friends Jezsuita.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..