Csalogány
Fotó: Mészáros Ákos

 

Csalogánynak hívták azt a cicát, amelyik Kincsem legjobb barátja volt egykor. A máig leghíresebb magyar versenylovat, melynek neve a közelmúltban vetített, róla szóló mozifilm címéből is sokak számára ismerősen cseng, ifjabb Vastagh György szobrászművész mintázta meg 1942-ben. Csalogány a témánk szempontjából mellékszereplő csupán, mégis meg kell említenünk, mert Kincsem meglehetősen kényes jószág volt, ám trénere fekete-fehér foltos nőstény macskájához életre szóló barátság fűzte. A ló rendkívül ragaszkodott a cicához, akit ezért még a külföldi versenyekre is vinni kellett. A leírások szerint Csalogány a maga módján bizony nagyon is hozzájárulhatott barátja győztes futamaihoz.
Kincsem egyszerű fatalapzaton álló, gipszből mintázott, festett szobra tenyész­kondícióban ábrázolja az állatot. Ifjabb Vastagh György korabeli vázlatokra, fotókra és a ló csontvázának preparátumán végzett mérésekre támaszkodva mintázta meg a csodakancát. Kincsem ebeczki Blaskovich Ernő tápiószentmártoni kancatelepén nevelkedett, s feltehetően ott is született. A sö­tét­sárga telivér csodakanca kétéves korában kezdett versenyezni. Négy teljes szezonon át hat ország ötvennégy versenyén indult, és mindannyiszor győzött, ezért már életében legendává vált. Teljesítményét soha egyetlen ló sem tudta elérni, s ezzel az egész magyar versenylótenyésztésnek világhírnevet szerzett. Nem véletlenül volt a korabeli neve „magyar csoda”. Számos versenyt neveztek el Kincsemről, akinek már a neve is telitalálat, hiszen valóban kincset ért, nemcsak a nevét választó tenyésztőnek, de egész nemzetünknek. Tenyészlóként öt ivadéka született, leszármazottai eljutottak a világ neves tenyésztőistállóiba, vérvonala Németországban máig fennmaradt.
Kincsem 1887. március 17-én, tizenharmadik születésnapján egy súlyos kólikaroham következtében pusztult el. Bár kihívták hozzá Azary Ákos professzort, már nem lehetett segíteni rajta. A boncolás, az állat csontvázának kikészítése és összeállítása után a Nádaskay Béla professzor által készített preparátum először a bonctani gyűjteménytárba került, majd 1954-ben átvitték a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, ahol ma is látható.
Kincsem magyarul jól beszélő, angol származású trénere, Robert Hesp mindössze harminckilenc nappal élte túl szeretett lova halálát.
A szépen mintázott patás az eredetinél kisebb méretben megtekinthető az Állatorvos-tudományi Egyetem Állatorvos-történeti Gyűjteményének kiállítótermében, Budapesten, a Bethlen Gábor utcában.
Rendszeresen írunk múzeumok, galériák időszaki és állandó kiállításairól, a képzőművészet, a fotóművészet és más művészeti ágak látnivalóiról. A nyárról gyakran mondják, hogy kulturális szempontból is afféle uborkaszezon. Ám a nap sem süt mindig, és az esős időben felkereshetünk olyan helyeket, amelyek kevésbé ismertek, de látnivalóban bővelkednek. Ilyen lehet az Állatorvos-történeti Gyűjtemény kiállítása is, amelyet a portás szívesen kinyit nekünk, ha szépen megkérjük.
Mindenképpen érdemes hosszabban értekeznünk a Vastagh művészcsaládról. Hiszen a XIX. és a XX. században, mintegy százhúsz éven keresztül jelen voltak művészeti életünkben a Háromszékről származó lófő székely család tagjai. Szerepvállalásuk jelentőségét növelte, hogy rokoni szálak fűzték őket Benczúr Gyulához, valamint a Prágában és Münchenben tevékenykedő Max családhoz. (Benczúr Gyula felesége Gabriel Max cseh származású német festőművész testvére volt.)
A művészcsalád legidősebb tagja, idősebb Vastagh György zsánerképek, egyházi és mitológiai témájú festmények mellett rangos portréival hívta fel magára a figyelmet. Szent Imre-oltárképe a budapesti Szent István-bazilikában látható. Fia, ifjabb Vastagh György, aki a Kincsem-szobrot is megalkotta, állatszobraival tűnt ki kortársai közül, de a XX. század első felének köztéri plasztikájában is jelentős szerepet játszott. Ő mintázta a budai Várban újra felállított Görgey-szobrot, valamint a Csikóst, amely szintén ott látható, Hadik András lovas szobrát az Úri utcában és még sok mást is. Felesége, Benczúr Olga főleg iparművészként dolgozott; a Herendi Porcelángyár kollekciójában szereplő kisplasztikáin kívül képeslapok, könyvjelzők, naptárak, miseruhák tervezésével foglalkozott, és bútorfestési terveket is készített. Gyermekeik közül Vastagh Éva szobrászművész munkássága jellegét tekintve a római iskolához kapcsolható; síremlékeket, portrékat, állatkompozíciókat, érmeket készített. Legjelentősebb szoborcsoportja és egyben utolsó alkotása a Balatoni sellők (Hableányok játéka) című kútplasztika 1941-ből, amely a balatonfüredi Tagore sétányon volt látható, de néhány évvel ezelőtt elvitték onnan. Szétszedve láthattuk egy villa kertjében, a Vaszary-villa tőszomszédságában. Csak remélni lehet, hogy ez a remek szobrászati alkotás egyszer visszakerül méltó helyére.
Vastagh Éva testvére, László szintén szobrász volt, ő is elsősorban portré- és állatszobrokat készített.
Idősebb Vastagh György másik fia, Géza korának nemzetközi viszonylatban is kiváló állatfestője volt. Képein tyúkok, tigrisek, oroszlánok, szürke marhák szerepelnek. A Ki a legény a csordában? című képével a Műcsarnok 1895. évi tárlatán állami nagy aranyérmet nyert. Egy másik alkotása, a Verekedő bikák a szegedi Móra Ferenc Múzeumban látható.
Az Állatorvos-történeti Gyűjteményben remek tehén-, birka-, kakas-, tyúk-, kutya- és libaszobrokat láthatunk ifjabb Vastagh Györgytől. Minden idők legnagyobb magyar állatszobrásza több ménesbirtokon is alkotott: Bábolnán, Kisbéren, Mezőhegyesen, Fogarason, Budapesten. Az 1930-as évek elején fiával együtt meghívták Kairóba, egyiptomi háziállatok megmintázására.
Valamennyi állatszobra a jószág egyedi sajátosságait megjelenítő, portrészerű alkotás. Művei elsőrendű állattenyésztés-történeti dokumentumok is, hiszen a segítségükkel nyomon követhető az egyes fajták kialakulása, formálódása, a legfontosabb törzsmének tenyészhatása. Agrármuzeológiai szempontból felbecsülhetetlen érték, hogy ma már üzemi szinten nem tenyésztett állatokat is megmintázott.
A demonstációs célra is alkalmazott, kezdetben fehér, festetlen gipszszobrokat később színezte is, kihasználva a festékrétegekben rejlő plaszticitás lehetőségét. Így az állatok mintázással vissza nem adható apróbb egyedi jellegzetességeit is érzékeltetni tudta. Állatszobraival több nemzetközi díjat is nyert.
Persze az egyetem kiállításán sok minden más is látható, például egy ló hörgőfa-preparátuma az 1900-as évek elejéről, amely annak idején aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon. A fából készült festett lószívmodell különösen szívbe markoló látvány. A kiállításon megismerhetjük az állatorvoslás magyarországi történetét. A tárlatot rengeteg eredeti irat, levél, könyv, fotó és persze tárgy egészíti ki, teszi teljessé.

(Az egyetem állandó kiállítása, az Állatorvos-történeti Gyűjtemény megbeszélés alapján látogatható Budapesten, a Bethlen Gábor u. 20–24. szám alatt.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..