Naponta
hajnalban szótlan imádkozom,
hogy a reggel épségben találjon.

Terheket hordozhass,
szeretet-súlyt, melyek
erődet immár meghaladnák.

Szorosan egymás mellett
állnak ezután is
a néma hétköznapi tárgyak.
Tudom, túlélnek engem,

s hogy csupán létem kísérői
voltak, érintve szorongást okoztak.
Bibliát tartok így a kezemben.

Nézőtér

Ígérem, rövid lesz… Ha a mozgókép világrendjében létezik tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli alkotás, akkor A király beszéde az. Tom Hooper sokszorosan Oscar-esélyes filmje a legjobb értelemben vett európai mozi, amely nem a 3D és a szupertechnikák szemfényvesztésével él, hanem azonosuló színészi játékkal, az átélhető emberi dráma és a hétköznapi humor mesteri adagolásával ragadja magával a nézőt. Olyan film, amelyet nem érdemes és nem kell hosszan elemezgetni, nem szükséges tudálékosan kontextusba és filmtörténeti stílusirányzatok sorába állítani, de még arra sem ad lehetőséget, hogy valaki élcelődni tudjon apró hibáin, esetlegességein. Mert ez a film úgy jó, ahogy van. (No jó, Churchill megidézése talán túlzottan karikatúraszerű lett.) A recenzió üzenete tehát: mindenképpen látni kell!

Helyetted én megyek pokolra.

Csepcsányi Éva (1985) Budapesten élő költő,
a Sapientia Szerzetesi Egyetem végzős hallgatója

Krisztus szemhéja mögül
Szebb talán a világ.

Ha ma megöllek
Holnap akkor is föltámasztasz.

Barangolok, ahogy szeretem:
Idegen városban egymagam,
Még csak gondolat vagy, épp
Olyan, mint az arcomra szőtt
Csipke-árnyék itt a fák között,
Fejemben tündérmesék, zsoltárok,
Regények, milyen érdekes repedés
Ott a ház falán, nincs ki elől bújnom,