Szegedi séták

Nem marasztal, senki sem köszön rám.
A Tisza, mint boglyas, villogó hajfonat,
Felette sok ezer szó, íz és látomás,
Sóhajuk, surrogásuk szimfóniává olvad
Fülemben, hisz minden entitás egyről dalol,
Borostyán olvasóm pihen most kezemben,
A fenyő tövében néhány kismadár, szélként
Zörgetik a szotyolás papírt, tavalyi szivárvány-
Levelet, annak a fatörzsnek színe épp, mint
Ujjaim közé akadt hajad.