Szegedi séták

Nem marasztal, senki sem köszön rám.
A Tisza, mint boglyas, villogó hajfonat,
Felette sok ezer szó, íz és látomás,
Sóhajuk, surrogásuk szimfóniává olvad
Fülemben, hisz minden entitás egyről dalol,
Borostyán olvasóm pihen most kezemben,
A fenyő tövében néhány kismadár, szélként
Zörgetik a szotyolás papírt, tavalyi szivárvány-
Levelet, annak a fatörzsnek színe épp, mint
Ujjaim közé akadt hajad.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.