Erdő Péter bíboros és Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora a Corvinuson

A Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) tartott előadást február 14-én Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek és Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora.

Amint a Corvinus egyetem közleményében olvasható, az egyházi-tudományos élet két kiváló szereplője a gazdaság és a keresztény erkölcs kapcsolatáról, illetve az egyházi tized jogtörténeti változásairól szólt a hallgatósághoz.

A konklávé előtti estén a Piazza Leoninán található lakása előtt találkoztam vele 2005-ben. Éppen aznap volt a születésnapja. Amikor gratuláltam neki, magasba emelte a tekintetét, és kissé elmerengve, lassan, mintha csak a szó súlyát méregetné, kétszer is kimondta: settantotto, hetvennyolc. Nyilvánvalóan saját, akkor nagyon magasnak vélt korára gondolt. Ugyanakkor az volt az érzésem, hogy gondolatai a másnap kezdődő konklávé körül forogtak, és érzékelve az irányában megmutatkozó nagy szeretetet és bizalmat, azon merengett, vajon mit várnak a kollégái egy ilyen korú embertől.

A megújulás ideje

A személyes Isten – éppen mivel személyes – nem ismerhető meg oly módon, ahogyan egy matematikai tétel igazságát bizonyíthatjuk. Gyakran elfelejtik ezt a nem hívők, akik tisztán racionális levezetést várnak a hívőtől, hogy azzal igazolja hitét; de ugyanígy elfelejtik azok a hívők is, akik e-mailben küldözgetnek mindenféle tanmeséket, s úgy vélik, egy frappáns retorikai megoldással vagy példázattal istenbizonyítékot gyárthatnak. Isten személyessége azt jelenti, hogy a hit tárgya nem élettelen, hanem tökéletesen élő, s mivel ez így van, nem lehet őt úgy elemezni, mint valamiféle vegyületet a lombikban. Ha Isten személyes, akkor akarata és döntései vannak, elrejtezhet – vagy akár feltárulhat.

Beer Miklós váci megyés püspök az egyház előtt álló kihívásokról

Bármennyire is kitágult a világ a hírközlőeszközök jóvoltából, katolikus egyházunk jövőjéről mégiscsak helyi egyházunk tapasztalataiból kiindulva tudunk gondolkodni. Amikor a Váci egyházmegyében zsinatot tartunk, kitekintünk az egész hazai egyházi helyzetre, távolabbra nézve Európára, majd a pápai megnyilatkozások alapján az egész keresztény világra. Éppen ezért izgalmas a kérdés: elődei nyomában járva vajon milyen hangsúlyokat fog megjelölni az új pápa? Milyen kérdéseket igyekszik majd megválaszolni?

A L’Osservatore Romano főszerkesztője a szentatyáról
A Vatikán félhivatalos lapja, a L’Osservatore Romano főszerkesztője Giovanni Maria Vian az Új Ember kérésére írta meg gondolatait XVI. Benedekről.

Először fordul elő a történelemben, hogy egy pápa akkor mond le, amikor az egyház nincs válságban. Elődeivel ellentétben, akik a régmúltban drámai és zaklatott körülmények között váltak meg a pápai tróntól, XVI. Benedek „teljes szabadsággal” hozta meg és jelentette be döntését a bíborosoknak, nyilvánosan, úgy, ahogyan a kánonjog megköveteli. Róma püspökének ez a cselekedete tökéletes összhangban volt nyolcéves pápaságával és egész életével.

Jan-Heiner Tück, a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Fakultásának dogmatikaprofesszora írt vezércikket a svájci Neue Zürcher Zeitung február 12-i lapszámában XVI. Benedek pápaságáról és a világegyház jövőjéről. Az írás összefoglalását Görföl Tibor fordításában közöljük.

Hogyan fogja számon tartani az utókor XVI. Benedek pápaságát? Nehéz megítélnünk. Kétségkívül emlékezni fog arra, hogy nagyszerű teológus volt, aki rámutatott a keresztény hit sajátságos tartalmaira, és érthetően mutatta be a kereszténységet a kortárs embernek. Három enciklikát és különböző nyilatkozatokat tett közzé, megpróbált összefogni az ortodoxiával, előmozdította – legalábbis a regensburgi melléfogás után – az iszlámmal folytatott párbeszéd ügyét, s más vallások képviselőit hívta meg Assisibe, agnosztikusokkal és ateistákkal együtt. Ezek a kezdeményezések a jövőbe mutatnak.

A leköszönő pápa február 14-én délelőtt utoljára találkozott a Római egyházmegye plébánosaival és papjaival. A nagy jelentőségű eseményen mintegy ezer személy volt jelen. „Én visszavonulok az imádságba, de mindig veletek maradok, és továbbra is együtt haladunk előre az Úr győzelmének bizonyosságában” – ezekkel a szavakkal búcsúzott a szentatya az egybegyűltektől.

Benedek pápa az életkorával járó fáradtságra hivatkozva nem készült beszéddel erre az alkalomra, de közel egy órát szentelt a II. vatikáni zsinattal kapcsolatos emlékeinek felidézésére, mivel szavai szerint az egyház megújulása a zsinat szellemének megvalósításában áll.