Magyar—osztrák—NSZK film­drá­ma (1985)

Ha egy ala­csony sor­ból szár­ma­zó, mo­nar­chia­be­li fi­a­tal sze­re­tett vol­na beke­rül­ni az arisz­tok­ra­ták cso­dált vi­lá­gá­ba, egyet­len aj­tót ta­lált nyit­va, még­pe­dig a had­se­reg­ét. De ah­hoz, hogy hát­rá­nyos hely­ze­tét le­küzd­ve iga­zi kar­ri­ert fus­son be, itt is olyan tu­laj­don­sá­go­kat kel­lett ki­ala­kí­ta­nia ma­gá­ban, me­lyek­re a jobb sor­sú­ak­nak sem­mi szük­sé­gük nem volt. Sza­bó Ist­ván sok dí­jat nyert al­ko­tá­sá­ban Alfred Redl (Klaus Maria Brandauer), egy vas­utas csa­lád gyer­me­ke nem sok­kal az I. vi­lág­há­bo­rú előtt fel­té­tel nél­kü­li hű­sé­gé­vel és fo­lya­ma­tos al­kal­maz­ko­dá­sá­val olyan ma­gas­ra jut, amit ko­ráb­ban ál­mod­ni sem mert. Ám bár­mennyi­re igyek­szik is min­den­ki­nek meg­fe­lel­ni, a leg­fel­sőbb kö­rök mind­vé­gig szá­mon tart­ják szár­ma­zá­sát. És ami­kor el­jön az idő, nem­csak ki­ve­tik ma­guk kö­zül, ha­nem fel is ál­doz­zák ér­de­ke­ik ol­tá­rán.

Ame­ri­kai film­drá­ma (2008)

Ré­gen lát­tam en­­nyi­re szo­mo­rú, már-már ki­áb­rán­dí­tó­an va­ló­sá­gos, ro­man­ti­kus drá­mát, mint James Gray film­je. Leonard (Joaquin Phoenix) egy szür­ke vá­ros (va­ló­já­ban New York) lát­szó­lag szür­ke la­kó­ja. Har­min­cas évei kö­ze­pén jár­va még szü­le­i­vel él, és az ő cé­gük­nél dol­go­zik. Még nem dol­goz­ta fel sze­rel­mi csa­ló­dá­sát, ami­kor két gyö­nyö­rű nőt so­dor mel­lé az élet.

Magyar dokumentumfilm (2008)

A há­zas­ság nem ha­son­lít ha­jó­ki­rán­du­lás­ra. Azt gon­do­san meg­szer­vez­het­jük, még a vá­rat­lan ese­mé­nyek­re is töb­bé-ke­vés­bé fel­ké­szül­he­tünk. A há­zas­ság nem ilyen. Ál­ta­la ugyan­is gyö­ke­re­sen új hely­ze­tek­be ke­rü­lünk, olya­nok­ba, me­lyek­ről nincs és nem is le­het sem­mi­fé­le ta­pasz­ta­la­tunk, még ak­kor sem, ha ma­gunk is sze­re­tő csa­lád­ban nőt­tünk fel — hi­szen ott mi kis­gyer­me­kek vol­tunk, akik nem is­mer­ték a szü­lői lét fe­le­lős­sé­gét. Min­den csa­lád­ala­pí­tás ko­ráb­ban is­me­ret­len ne­héz­sé­gek­kel szem­be­sí­ti a fe­le­ket.

Francia némafilm (2011)

Nap­ja­ink­ban, a Dolby Sur­round­dal dü­bör­gő, szí­nes-sza­gos lát­vány­or­gia ko­rá­ban esé­lye sem len­ne egy né­ma­film­nek. Nem elég, hogy nem hal­lunk sem­mit (a mo­zi­fil­met kí­sé­rő zon­go­ris­ta já­té­kán kí­vül per­sze), s a sze­rep­lők pár­be­szé­de­it (va­la­mint gon­do­la­ta­it) táb­lá­kon ol­vas­hat­juk, rá­adá­sul fe­ke­te-fe­hér ké­pe­ket va­gyunk kény­te­le­nek néz­ni.

Japán-osztrák rajzfilmsorozat (1980)

E re­mek so­ro­za­tot nagy­anyám­mal együtt néz­tük 1988-ban, ami­kor elő­ször ve­tí­tet­ték Ma­gyar­or­szá­gon. Sel­­ma Lagerlöf ne­ve is­me­rős volt ma­ma szá­má­ra, hi­szen ol­vas­ta a svéd író­nő har­min­cas évek­ben ma­gya­rul is meg­je­lent el­be­szé­lé­se­it. Most kis­lá­nyom­mal együtt ülünk a te­le­ví­zió elé, s vár­juk es­té­ről es­té­re a vad­lu­dak­kal Lapp­föld­re tar­tó, Már­ton gú­nár há­tán uta­zó, tör­pé­vé va­rá­zsolt kis­fiú kü­lön­le­ges ka­land­ja­it. Kis Ági ked­ven­ce az a rész, ami­kor Nils és ba­rát­ja, Po­cok Vi­ha­ros Hojszát, az idő­já­rást meg­vál­toz­tat­ni ké­pes bo­szor­kányt ke­re­sik, ám az er­dő­ben csak egy ál­mos bé­kát ta­lál­nak. Tő­le tu­da­ko­zód­nak, ám az unot­tan fe­lel: „August va­gyok. Itt min­den bé­kát Augustnak hív­nak…”

Johann Wolfgang Goe­the jó­sze­ré­vel egész éle­tén át dol­go­zott nagy drá­mai mű­vén, a Fa­us­ton, mely­nek tu­dás­sal el­telt cím­sze­rep­lő­je az ör­dög­gel szö­vet­ke­zik, hogy éhen ma­radt vá­gyai be­tel­je­sül­je­nek. Mephisto nem kér mást cse­ré­be, mint Fa­ust lel­két.

Mi tör­té­nik, ha a ve­ze­tő bal­ol­da­li he­ti­lap online vál­to­za­tá­nak ke­re­ső­ab­la­ká­ba be­ír­juk ezt a szót: há­zas­ság? Rö­vid vá­ra­ko­zás után cik­kek szá­za­i­nak cí­mét kap­juk, ame­lyek ta­lán ta­nul­sá­go­sak, de azt hi­szem, so­kunk szá­má­ra nem okoz­nak meg­le­pe­tést. „A jó há­zas­ság kö­vé­reb­bé tesz”, „Szá­zez­rek tün­tet­tek a me­leg­há­zas­sá­gért Pá­rizs­ban”, „Is­ten ter­vez, em­ber vá­lik”, „Sze­re­lem­ből gaz­da­got vá­lassz”, „Vá­lik a né­met álompár”, „Be­ad­ta a vá­ló­ke­re­se­tet”, „Har­mad­szor is meg­nő­sült”.

Wass Al­bert (1908—1998) er­dé­lyi ma­gyar író, köl­tő feb­ru­ár 17-én halt meg Astorban, Flo­ri­dá­ban — emig­ráns­ként. El­ső­sor­ban po­li­ti­kai okok mi­att ki­ma­radt a ma­gyar iro­dal­mi ká­non­ból, ide­ha­za csak ha­lá­la után kezd­ték fel­fe­dez­ni, s a ma­gyar iro­da­lom egyik leg­meg­osz­tóbb alak­já­vá vált. Mun­kás­sá­gá­nak kri­ti­kai fel­dol­go­zá­sa ma is tart. Leg­hí­re­sebb mű­ve a Kard és ka­sza, az Ad­já­tok vis­­sza a he­gye­i­met! és A funtineli bo­szor­kány.