Ame­ri­kai film­drá­ma (2007)

Bor­zal­mas él­mény le­het, ha egyik pil­la­nat­ról a má­sik­ra már el­kép­ze­lé­sünk sincs ar­ról, va­ló­já­ban mi is tör­té­nik ve­lünk. Ez a sors jut Anvar El-Ibrahiminek (Omar Met­wally), az egyip­to­mi szár­ma­zá­sú, de rég az Egye­sült Ál­la­mok­ban élő ve­gyész­mér­nök­nek. Egy kon­fe­ren­ci­á­ról tart ha­za­fe­lé. Gép­re száll Dél-Af­ri­ká­ban, de a cél­ál­lo­má­son már nyo­ma sincs. Il­let­ve van, de el­tün­tet­ték. Igen, az át­lát­ha­tat­lan mű­kö­dé­sű CIA em­be­rei, a megint re­mek­lő Meryl Streep ala­kí­tá­sá­ban mé­reg­ke­ve­rő egyik ve­ze­tő­jük irá­nyí­tá­sá­val. Ugyan­is a 2001. szep­tem­ber 11-i ter­ror­tá­ma­dás óta bár­ki vál­hat kö­zel­len­ség­gé. Csak egy vé­kony­ka szál kell, amely­nél fog­va meg­ra­gad­hat­ják. Anvar ese­té­ben pe­dig ta­lál­tak ilyen szá­lat. Kér­dés, ki tud vagy akar ne­ki se­gí­te­ni, ha igaz, hogy ár­tat­lan: vá­ran­dós fe­le­sé­ge vagy egy lel­ki­leg is em­ber­sza­bá­sú ügy­nök? Po­li­ti­kai szö­ve­vé­nyek közt ke­re­si Gavin Hood ren­de­ző az em­bert. Ha­tá­so­san.

Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő film­so­ro­zat (1986)

Rockenbauer Pál (1933—1987), a ma­gyar te­le­ví­zi­ós ter­mé­szet­fil­me­zés meg­te­rem­tő­je föld­rajz—bi­o­ló­gia sza­kos ta­ná­ri dip­lo­má­val és szé­les kö­rű mű­velt­ség­gel ke­rült a Ma­gyar Te­le­ví­zi­ó­hoz, ahol ha­lá­lá­ig dol­go­zott. Öt vi­lág­ré­szen ké­szí­tett ter­mé­szet­fil­me­ket: a Föld­kö­zi-ten­ger part­ján, In­di­á­ban, Ne­pál­ban, az Antarktiszon, Észak- és Dél-Ame­ri­ká­ban, il­let­ve Óce­á­ni­á­ban, Ha­waii­-on, a Ki­li­man­dzsá­rón, a Pa­mír­ban egy­aránt járt. Utol­só éve­i­ben a dél-du­nán­tú­li kék­tú­ra vo­na­lán for­ga­tott, az Írott-kő­től Szek­szár­dig, 561 ki­lo­mé­te­ren. En­nek a so­ro­zat­nak lát­hat­juk most az egyik ré­szét. Ha­lá­la után itt, a zengővárkonyi gesz­te­nyés­ben kí­vánt meg­pi­hen­ni, ame­lyet a ma­gya­rok ősei év­szá­zad­ok­kal ez­előtt te­le­pí­tet­tek. Húsz év­vel ez­előtt még cso­da­szép volt az er­dő, most azon­ban gyö­kér­rá­gó bo­ga­rak pusz­tít­ják, je­lé­ül an­nak, hogy nem itt van örök nyu­gal­munk.

Ma­gyar té­vé­film, 2/1. (1976) • A Jó­kai Mór re­gé­nyé­ből ké­szült film a ki­egye­zést meg­elő­ző idő­szak­ban ját­szó­dik, fel­vo­nul­tat­va a kor jel­leg­ze­tes fi­gu­rá­it. A be­szé­lő ne­vű Vi­lá­go­si (Básti La­jos) le­mond hi­va­ta­lá­ról, és egy ta­nya bér­le­té­ből pró­bál meg­él­ni csa­lád­já­val. Hart­ner Nán­dor fő­is­pán (Bes­se­nyei Fe­renc) szin­tén a po­li­ti­ká­tól vis­­sza­vo­nul­tan él, de már az el­ső adan­dó al­ka­lom­mal eszét ve­szi a pénz sza­ga. Fia, Elem­ér (Farády Ist­ván) Ame­ri­ká­ban har­col, az észa­ki had­se­reg­ben. Itt ta­nul­ja meg be­csül­ni a mun­kát s a mun­ka ál­tal szer­zett tisz­tes­sé­get. Bécs­ben te­lep­szik le, ahol ta­lál­ko­zik az oly rég­óta sze­re­tett és ke­re­sett Ilon­ká­val — Vi­lá­go­si le­á­nyá­val. Az idő­seb­bik Hartner igyek­szik vis­­sza­kap­ni el­vált fe­le­sé­gét, Malvinát (Bor­dán Irén), de kor­rup­ci­ós üzel­mei so­rán baj­ba ke­ve­red­ve et­től is mind mes­­szebb sod­ró­dik. Mind­eköz­ben tit­ká­ra (Luk­ács Sán­dor) szö­vö­ge­ti a po­li­ti­kai és sze­rel­mi bo­nyo­dal­mak há­ló­ját.

Ame­ri­kai—auszt­rál thriller (2007)

Te­gye a pisz­toly­tás­ká­já­ra a ke­zét, aki még nem érez­te rossz­fi­úk lát­tán a zsi­ge­ri in­gert, hogy a ha­tó­sá­gok al­kal­mi sze­rep­át­vál­la­ló­ja­ként ön­bí­rás­ko­dás­ra ad­ja a fe­jét. Rossz­ra haj­ló vi­lá­gunk rossz­ra haj­ló fi­a­i­ként bi­zony haj­lunk a rossz meg­ol­dá­sok­ra. Így az­tán nem fel­tét­le­nül pusz­tán lö­völ­dö­zős az a tör­té­net, amely egy ilyes­fé­le hely­zet tük­re elé ka­la­u­zol­ja a né­zőt. A tör­vény és a sze­mé­lyes igaz­ság­ér­zet fe­szült­sé­ge ural­ja Neil Jordan film­jét, mely­ben egy New York-i rá­di­ós, Erica Bain (Jodie Foster) zu­han bé­kés min­den­nap­ja­i­ból a nagy­vá­ros pok­lá­ba. Vő­le­gé­nyé­vel a Central Park­ban sé­tál­nak, ami­kor meg­tá­mad­ják őket: egy ga­le­ri tag­jai meg­gyil­kol­ják a fi­út, őt pe­dig fél­holt­ra ve­rik. A túl­élést az élet­be va­ló vis­­sza­té­rés­nek kel­le­ne kö­vet­nie, de ez Ericának nem megy úgy, mint­ha mi sem tör­tént vol­na. S ha a rend­őr­ség nem oszt igaz­sá­got az ő és má­sok ügyé­ben, ak­kor majd ő meg­te­szi.

Rákász Gergely zenei nagyvilága

Szí­ve­sen idé­zi egyik pél­da­kép­ét, Al­bert Schweitzert: „Az a baj a vi­lág­gal, hogy az em­be­rek nem gon­dol­koz­nak.” Szi­lárd ér­ték­rend­del, ön­ma­gá­ra és a vi­lág­ra ref­lek­tál­va, ki­egyen­sú­lyo­zot­tan és öröm­mel éli hi­va­tá­sát. Hon­lap­ja sze­rint: kon­cert­or­go­nis­ta (nem mel­lé­ke­sen a temp­lo­mos lo­vag­rend tag­ja). Vi­lág­já­ró, de min­dig ha­za­té­rő mű­vész. „Sa­ját han­got” ta­lált; öt­le­tes­ség és nyi­tott­ság jel­lem­zi. De­cem­ber ele­jén je­lent meg az ad­ven­ti kon­cert­so­ro­za­tá­nak anya­gát tar­tal­ma­zó, Organ Magic cí­mű leg­újabb cd-je. Rá­kász Ger­gel­­lyel be­szél­get­tünk.

Bacsa Dávid

Itthon vagyok

Vonatfütty… az állomás füstje csapta meg
orromat, s az este köpönyege terült
    a városra.

Mintha vízcseppek koppannának
    a peronra,
úgy hangzott léptem a szürke köveken,
s vitt az utam, nem is tudom, hova…

Akkor eltűnődtem a városon,
    mely körülvett.
Gyermeki kacajok s álmok úgy törtek rám,
akár a természet dallamára felbukkanó
    éji bogarak.

Egy év Gárdonyi Gézával

A címben szereplő jel­mon­da­tot kap­ta a ta­valy meg­kez­dő­dött Gár­do­nyi Gé­za mú­ze­u­mi em­lék­év. A Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um és az eg­ri Do­bó Ist­ván Vár­mú­ze­um kö­zös, A Lát­ha­tat­lan em­ber ar­cai cí­mű ki­ál­lí­tá­sát 2011 no­vem­be­ré­től te­kint­het­ték meg az ér­dek­lő­dők, idén pe­dig, az író szü­le­té­sé­nek száz­öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból a tár­lat or­szá­gos ván­dor­út­ra in­dul. El­jut majd Ba­la­ton­fü­red­re, Ba­las­sa­gyar­mat­ra, Szé­kes­fe­hér­vár­ra és ter­mé­sze­te­sen a szü­lő­hely­re, Agárd­ra is. Lát­ha­tó lesz Gár­do­nyi író­asz­ta­la, ame­lyen az Eg­ri csil­la­go­kat  ír­ta, író­gé­pe, szá­mos kéz- és gép­ira­ta, uta­zó­bő­rönd­je, „ván­dor­bot­ja”, pi­pái, könyv­tá­rá­nak né­hány kö­te­te (kéz­ira­tos be­jegy­zé­sek­kel), va­la­mint ká­vé­ki­ön­tő­je és pe­csét­nyo­mó­ja. A ki­ál­lí­tás kö­ze­lebb visz az író tör­té­nel­mi re­gé­nye­i­nek vi­lá­gá­hoz, és be­mu­tat­ja ne­ve­ze­tes, több mint öt­ven esz­ten­de­ig meg­fej­tet­len tit­kos­írá­sát is.

Prokopp Péter évtizedei

A tíz esztendeje el­hunyt Prokop Pé­ter a XX. szá­zad ki­emel­ke­dő fes­tő­mű­vé­sze. Ta­nul­má­nya­it a bu­da­pes­ti Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­lán, ké­sőbb a ró­mai Ac­ca­demia delle Belle Artin vé­gez­te. 1957-től negy­ven­két éven át az olasz fő­vá­ros volt az ott­ho­na. In­nen hív­ták az Egye­sült Ál­la­mok­ba. 1961 és 1964 kö­zött az indianabeli South Bendben töb­bek kö­zött a  ha­tal­mas Ma­gya­rok Nagy­as­­szo­nya-temp­lom fa­la­it és ol­tá­ra­it dí­szí­tet­te ké­pe­i­vel, majd 1973-ban az Ohio ál­lam­be­li Toledo ma­gyar temp­lo­má­nak ku­po­lá­já­ban je­le­ní­tet­te meg a ma­gyar szen­te­ket száz­öt­ven négy­zet­mé­te­ren. Eu­ró­pai or­szá­gok­ba is rend­sze­re­sen el­lá­to­ga­tott, töl­te­ke­zett a múlt és a kor­társ mes­te­rek al­ko­tá­sa­i­ból. Fes­tett, raj­zolt ren­dü­let­le­nül. Ki­ál­lí­tá­sai Itá­lia-szer­te, Eu­ró­pá­ban és Ame­ri­ká­ban, majd 1978-tól ide­ha­za is nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­vend­tek.