„Szeretnék püspökként is ember lenni”
Marton Zsoltot, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektorát augusztus 24-én, szombaton ünnepi szentmise keretében püspökké szentelték, és beiktatták főpásztori hivatalába a váci székesegyházban.
Fenntartható vágyaink legyenek!
Több mint háromszázan fogadták el Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes meghívását, aki augusztus 17-ére engesztelő zarándoklatot hirdetett a teremtett világ ellen elkövetett bűneinkért. A szentendrei Skanzentől Visegrádig 16 kilométernyi utat tettek meg a zöld ruhába öltözött résztvevők, akiknek Ferenc pápa mintegy lelkivezetője lett, a Laudato si’ kezdetű enciklikából vett részletek révén.
Amikor élükre állnak a dolgok
Szent István király ünnepén, augusztus 20-án Mátraverebély-Szentkúton tanúságot tett a szlovákiai Cenacolo közösség két tagja, majd ünnepi misét mutatott be Bucskó Nándor újmisés ferences pap. Az ünneplésbe bekapcsolódtak az idén immár huszonötödik alkalommal megszervezett, Esztergomból a nemzeti kegyhelyre tartó ferences gyalogos zarándoklat résztvevői.
A házasság ima és munka összhangja
A Magyar Schönstatti Családmozgalom először rendezett Erdélyben családnapokat. Az augusztus 7–11. között megtartott közösségi találkozónak az Erdélyi-középhegységben található Jád völgyében egy menedékház adott otthont. A Szilágy megyei Krasznáról érkezett Oláh Tünde és Levente személyes hangvételű beszámolóját szerkesztve adjuk közre.
A Krisztusba vetett hit zarándokútján
Máriapócson augusztus 18-án Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette az Istenszülő elszenderülésére emlékező búcsúi szent liturgiát. A szentbeszédet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök mondta, és a szertartáson Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, valamint tizenegy görögkatolikus lelkipásztor koncelebrált. Az eseményen több mint tízezren vettek részt.