A rézsikló

Ha tavasszal jártam itt, harsogott a madárdal, fülemülék, barátkák, sárgarigó és énekes rigó versengtek egymással. Most, ezen a szeptember eleji reggelen némaság fogadott. A csendet egy fekete rigó riasztása törte meg. Nagyon megijedhetett valamitől, alacsonyan repült, és egy sűrű bokorban tűnt el. Az ösvény mentén a legkülönbözőbb növények, betyárkóró, szőrös disznóparéj, az árnyékos részeken zamatos turbolya. És persze virágok, pitypang, erdei mályva, apró szulák és fölöttük az őket kereső rovarok. Hollópár repült át mély „korr-korr” hangokkal, majd egy szajkó hangját hallottam a fenyves felől.
A galagonyás domboldalra érve először egy tövisszúró gébicset láttam. Kihajló bokorágon ült, és a fű között mozgó rovarokat figyelte. Minden lépésnél fél tucat sáska ugrott fel, bőven akadhatott zsákmánya. Találtam egy imádkozó sáskát. Petékkel teli nőstény volt, nehézkesen mászott a fű között. A jóval kisebb hímek repülni is tudnak, jellegzetes módon másznak, de alig tíz méter után újra leereszkednek. Zöld színük szinte láthatatlanná teszi őket a fű között, ám ősszel már gyakran látok világosbarnára színeződött imádkozó sáskákat is. Sok lepke repült, főleg fehérlepkék, de láttam boglárkalepkéket, néhány gyönyörű, nagy gyöngyházlepkét és sakktáblalepkét is.
Az egyik bokor mögül kilépve majdnem ráléptem egy sütkérező rézsiklóra. Ő is meglepődött, mozdulatlan maradt, de aztán gyorsan továbbcsúszott a fű között. Ezt a legföljebb 60 centiméterre megnövő kis kígyót sokan viperának nézik, és sajnos gyakran agyonverik. Sok évvel ezelőtt az állatkert akváriumosztályán dolgoztam. Egy szombati ügyelet alkalmával feldúlt házaspár érkezett, kisgyerekkel, akit szerintük vipera mart meg. Tudták, hogy az állatkertben van ellenszérum, ezért siettek ide, taxival. – Itt van a vipera is – mondták, és a zacskóból előhúztak egy szerencsétlen, laposra vert rézsiklót. Hiába mondtam nekik, hogy a budai hegyekben nem élnek viperák, és ez egy ártalmatlan rézsikló. Csak akkor hitték el, amikor odahívtam egy kollégámat, aki a kígyót látva röviden csak ennyit mondott: szegény rézcsuszi.
Visszafelé egy tövisszúró gébics még mindig ugyanazon a bokron ült, de nem messze tőle egy cigánycsukot is láttam. A gébicsek és a csukok mindig kiülnek valahová, jól láthatók, ellentétben az ilyenkor a sűrűben némán bujkáló poszátákkal, nádiposzátákkal. Két vadgerle repült át, majd egy nagy, zöld gyíkot láttam. Színei kissé már megfakultak, de így is pompásak. Bár madarat keveset láttam, mégis nagyon szép kirándulás volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..