Egyházmegyei családi nap Szegeden

Fotó: Frank Yvette/Délmagyar.hu

 

A nyolcezer néző befogadására alkalmas stadionhoz kiegészítő létesítmények is tartoznak: többfunkciós csarnok, edzőpályák, tenisz- és kézilabdapálya, valamint játszótér. Gera Edit, a Szent Gellért Fórum gazdasági főigazgató-helyettese elmondta, együttműködési megállapodást kötöttek az egyházmegyével, így számos egyházi szervezésű rendezvény helyszíne lehet majd a sport- és szabadidőközpont.
Szeptember 8-án egész napos programsorozattal várták a sportkomplexumban a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén élő családokat, az egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények diákjait, pedagógusait és a plébániaközösségek tagjait. A hódmezővásárhelyi Szent János Kertvárosi Katolikus Általános Iskolából több mint háromszázan érkeztek: diákok, szülők és tanárok együtt vettek részt a rendezvényen. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató meghívására nevelőszülők kíséretében mint­egy kétezer gyermek utazott Szegedre Nógrád, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből. A nevelőszülős családok mellett a lakásotthonokban élő fiatalok is jelen voltak az eseményen.
Hat színpadon szólt a zene: föllépett a 100 Folk Celsius, a Kormorán és a Molnár Dixieland Band.
A megnyitó után Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .