Ünnepi szentmisével emlékeztek a boldoggá avatás előtt álló Sándor István szalézi testvérre június 8-án, vértanúságának 60. évfordulóján szülővárosában, Szolnokon, majd másnap működésének színterén, Újpesten. A szentmiséket Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök mutatta be. Szentbeszédet mondott Pierluigi Cameroni, a szalézi rend egyetemes posztulátora, aki Rómából érkezett, hogy tanácsaival és tapasztalataival segítse az októberi boldoggá avatást.
Kövek és arcok
Kassa 2013 januárjától Európa kulturális fővárosa. Ez a tény hívott bennünket a felvidéki városba, ugyanakkor utánajártunk annak is, hogyan élnek ma Kassán az emberek, mivel küzdenek, minek örülnek, minek örülnének. Igyekeztünk feltárni azt is, hogyan viszonyulnak egymáshoz a magyarok és a szlovákok, és milyen a magyar katolikusok helyzete. Két kalauzunk is volt: Süli János, aki tizenhat éven át igazgatta Kassa-Óváros ügyeit és Pásztor Zoltán, aki püspöki helynökként szolgálja a város magyar híveit.
A velük készített interjú az „Új város a romokból” és a „Mert itt minden másképp van…” címet viselő cikkekben olvasható.
Gáspár István plébános az összefogás erejéről
A dunai árvízről szóló híradásoknak napokon keresztül kiemelt témája volt Nagymaros, ahol lakóházakat is fenyegetett a medréből kilépő folyó. Helyszíni tapasztalatairól, a védekezés során megnyilvánuló összefogásról kérdeztük a munkálatokban szinte folyamatosan részt vevő Gáspár István helyi plébánost.
– Vannak már tapasztalataim a nagymarosi árvizekről. 2002, 2006 és 2010 után ez már a negyedik alkalom, amikor sikerült megmenteni a várost. De a mostani volt az igazán nagy árvíz. 751 centiméternél tetőzött a Duna. A mai napon (hétfőn) már elkezdett apadni.
Június elején dunai árhullám érkezett hazánkba, amely elsőként a nyugati végvárnak számító Győrt és környékét tette próbára. A Mosoni-Duna és a Rába a Duna főágának visszaduzzasztó hatása miatt visszafelé folyva a megyeszékhely mellett az egész Szigetközt fenyegette. Munkatársunk önkéntesként, éjszakai műszakban vett részt a védekezésben.
Csütörtök éjjel körmendi tűzoltókat kellett sokadmagammal együtt a legveszélyeztetettebb helyszínre, Győrújfalu határába szállítanom. Már az indulás is emlékezetes volt, hiszen a tűzoltóság udvarán a miniszterelnök konvoja mellett parkoltunk le. Jó volt megtapasztalni, hogy itt van velünk, köztünk a kormányfő, nem valami távoli főhadiszállásról irányít. Ráadásul a közismerten sportos politikus az aznap este Győrben játszó magyar válogatott futballmérkőzését is kihagyta, hogy minden energiájával a védekezésre koncentráljon.
A Duna áradása miatt a Magyar Katolikus Karitász országszerte mozgósította önkénteseit az árvízi védekezés segítésére. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntésének értelmében a karitász megnyitotta katasztrófaalapját, hogy azonnal bekapcsolódhasson a munkálatokba.
Az első napokban az országos központ katasztrófakülönítménye koordinációs központot alakított ki Győr-Moson-Sopron megyében, Vámosszabadiban. Itt kiemelt figyelemmel kísérik a különösen veszélyeztetett Győrújfalu–Dunaszentpál közötti szakasz és a környező települések helyzetét. A szeretetszolgálat munkatársai a Szigetközben az önkéntesek fuvarozását is vállalták, így biztosítva a folyamatos munkát, váltott műszakban.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Győrben, Komáromban, Esztergomban, Nagymaroson, Szőnyben, Almásfüzitőn, Neszmélyben, Dunaszentpálon, Mecséren és Budapesten egyaránt jelen volt az árvíz idején: teát, kávét, szendvicset vittek a védekezésben részt vevőknek. Munkájuk még nem ért véget: június 10-étől, erőiket átcsoportosítva a Duna alsó szakaszán, Bajáig lesznek jelen: mindig ott, ahol a gátak megerősítésén dolgozóknak leginkább szükségük lesz a segítségre.
Hogy baj lehet, tudtuk. Azt viszont nem tudhattuk egészen pontosan, hogyan fogunk reagálni rá. Mindig így van ez, és most különösen gyorsan kellett cselekednie az egész országnak. A természeti csapások a legkülönbözőbb módokon hathatnak az emberekre, attól függően is, hogy közvetlenül érintik-e őket. Megszoktuk, hogy tévéből, híradóból, internetről tájékozódunk a világ folyásáról, és ez naprakésszé, jól értesültté tesz, de legalább annyira el is távolítja tőlünk az eseményeket. „Műsor”, látvány, érdekesség lesz belőlük, amelyekhez nincs komolyabb közünk, ahogyan időnként már a szomszédainkhoz sincs. Egyre jellemzőbb a világunkra, hogy senki sem hisz igazán a nagy közös ügyekben, a többség számára – és ezt is meg lehet érteni – csak a saját és a családja gondjai igazán fontosak; éppen elég nehézséget jelent gondoskodni arról, hogy a közvetlen környezetünkben minden rendben legyen.
A Magyar Cserkészszövetség tagjai is segítettek az árvíz elleni védekezésben. Akadt, aki az egyetemi vizsgák után, és volt, aki a munkából hazatérve egész éjjel homokzsákokat töltött és pakolt a Duna mellett. A napokban azonban a szövetség szervezetten is részt vesz az áradás elleni harcban, a katasztrófavédelemmel együttműködve.